1920. 09. 26. Debrecen — 1996. 03. 10. Budapest
Anyja neve: Belgrád Klára
Apja neve: Gyémánt Imre
Apja lakatos kisiparosként dolgozott, a Tanácsköztársaság idején kifejtett tevékenysége miatt 1920-ban börtönbüntetést kapott. Szülei és testvére a második világháború alatt, német koncentrációs táborban vesztették életüket.
Elemi és középiskoláit Debrecenben végezte, 1938-ban érettségizett. Ezt követően apja műhelyében kitanulta az épület- és műlakatos szakmát. 1939–1940-ben Debrecenben, 1940–1941-ben budapesti műhelyekben dolgozott lakatossegédként, majd visszatért szülővárosába. 1941. októberben behívták munkaszolgálatra. A IV. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj tagjaként a Don menti Arhangelszkoje községben élte át a doni áttörést. 1944-ben többszöri kísérlet után Kolomeánál átjutott a szovjet csapatokhoz. Rövid hadifogságot követően önként jelentkezett partizánfeladatok végrehajtására. Kijev mellett kapott kiképzését követően, 1944 telén a Garasin-féle partizáncsoportba került, amelynek magyarországi bevetése ugyan nem valósult meg, de szovjet területeken a Vörös Hadsereggel közös tisztogató akciókban és objektumőrzésben vettek részt. 1945. február 17-én vasúton Debrecenbe érkeztek, ahol megalakították az 1. önálló partizán őrzászlóaljat, amelyre az Ideiglenes Nemzeti Kormány objektumok biztosítását bízta.
1945. februárban belépett a Magyar Kommunista Pártba. Alakulata feloszlását követően szakaszvezetői rendfokozatban a 2. vasútbiztosító őrzászlóaljhoz került. 1945 őszén Budapestre, a Műszaki Vezetési Törzs nevelő osztályára helyezték, ahol főtörzsőrmesteri rendfokozatig jutott. 1946-tól a Határőrség Főparancsnokság Nevelő Osztályára vezényelték, majd nevelőtiszti tanfolyamra iskolázták be, ahol a hadnagyi rendfokozatig lépett elő. A tanfolyam 1947. májusi elvégzését követően, 1947 nyarán karhatalmi szolgálatot látott el a baranyai németek kitelepítésénél. 1947. júliustól részt vett a megalakuló Kossuth Lajos Katonai Akadémia megszervezésében, a pártszervezet létrehozásában és a nevelőmunka beindításában. Egy éven keresztül irodalmat is tanított az akadémián, ez idő alatt főhadnaggyá, majd századossá lépett elő. 1948. augusztustól a Honvédelmi Minisztérium nevelő osztályának kulturális alosztályára került. 1951 őszén a kulturális osztály vezetője lett. 1952-ben áthelyezték a Politikai Főcsoportfőnökségre, ahol alezredessé előlépve a főcsoportfőnök mellé beosztott különleges tiszti beosztást látta el. 1956. júliusban ezredessé nevezték ki, szeptembertől a HM politikai osztályának helyettes vezetője lett.
Az 1956-os forradalom idején kitüntetési javaslata szerint „kommunista tiszthez méltó magatartást tanúsított”. November 6-tól az Országház tájékoztatási részlegénél dolgozott honvédségi összekötőként, 1959-es önéletrajza szerint részt vett „a szovjet elvtársakkal a nyomdák leblokkolásában, a Parlament és a Pártközpont között különböző anyagok továbbításában”. 1956. decemberben a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere, Münnich Ferenc különleges megbízással Moszkvába küldte. Ezt követően részt vett az Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben című, Fehér könyvként elhíresült négykötetes propagandakiadvány létrehozásában. A forradalmat követő, jogi mezbe öltöztetett megtorlás során ülnökként tevékenykedett a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsában.
1957. márciusban megbízták a HM Kérelmek és Panaszok Irodájának megszervezésével és vezetésével. 1957. júniustól a Magyar Szocialista Munkáspárt Honvédelmi Minisztériumi Bizottságának titkári teendőit látta el. 1958. márciusban berlini katonai attasévá nevezték ki. 1962. február 1-jétől a Külügyminisztérium Protokoll Osztályát vezette, ezért a néphadseregben tartalékállományba került. 1963. augusztus 15-től 1968. augusztus 12-ig rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként a Magyar Népköztársaság berni nagykövetségét irányította. 1967. augusztusban a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián „magasabb képesítésű politikai munkás” diplomát szerzett. 1968. szeptember 1-jei hatállyal visszatért a hivatásos tiszti állományba, a Magyar Néphadsereg Vezérkara 2. (Felderítő) Csoportfőnökségéhez, ahonnan 1975. november 1-jével vonult nyugállományba.
Kitüntetések:
48-as Díszérem (1948)
Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozata (1948)
Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozata (1948)
Kiváló Szolgálatért Érdemérem (1953)
Szolgálati Érdemérem (1955)
Magyar Partizán Emlékérem (1955)
Kiváló Szolgálatért Érdemérem (1955)
Szolgálati Érdemérem (10 év után, 1958)
Kiváló Szolgálatért Érdemérem (15 év után, 1960)
Szocialista Hazáért Érdemrend (1968)
Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970)
Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata (1970)
Szolgálati Érdemérem (20 év után, 1971)
Vörös Csillag Érdemrend (1975).
Források: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár 351/2087
Tihanyi Tamás: 1956 Győrben. 1956 és a megtorlás egy győri tanár és édesapa, Tihanyi Árpád sorsán keresztül. In Miklós Péter (szerk.): Forradalom közelnézetből. Hódmezővásárhely, Emlékpont, 2017. 69-78.