Apja 1910–1918 között országgyűlési képviselő volt, 1925–1935 között ügyvédként kommunista vezetőket is védett. Reálgimnáziumi tanulmányait Gödöllőn folytatta, 1935-ben érettségizett. A budapesti tudományegyetem jogi karát 1940-ben fejezte be. 1940 októbere és 1941 áprilisa között dr. Beck Salamon ügyvédnél volt gyakornok. 1941. május 5-től teljesített igazságügyi szolgálatot. 1941-ben póttartalékos katona volt. 1944-ben tette le az egységes bírói és ügyvédi vizsgát. Oroszul, németül, angolul, franciául és latinul tudott. 1942-től folytatott tudományos tevékenységet, számos tanulmánya jelent meg. 1946. február 2-án lett járásbíró Rétságon, előtte a fővárosban volt fogalmazó, a Magyar Közlöny szerint büntető járásbírósági jegyző. 1947. október 9-től Balassagyarmaton, 1949. február 5-től Battonyán, 1950. február 29-től Szeghalmon teljesített szolgálatot. 1951. július 1-től ítélkezett a Kecskeméti Megyei Bíróságon, tanácsvezető 1956. május 1-től, a Büntető Kollégium kollégiumvezetőjeként lett elnökhelyettes 1958. szeptember 29-én. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa felmentette bírói tisztségéből 1981. április 24-én, elnökhelyettesi tisztségéből felmentették május 1-jével, munkaviszonya megszűnt június 30-án, és nyugdíjba vonult. 1947-ben felvették a Magyar Kommunista Pártba, 1954–1959 között a Magyar Dolgozók Pártja, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt bírósági alapszervezetének volt a titkára. 1972–1974 között a Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetemen osztályvezető, mellette filozófiát oktatott tiszteletbeli tanári minőségben. 1959-es minősítése szerint 1958 novemberéig a Legfelsőbb Bíróságon büntető ügyszakban dolgozott, ezt követően az „ellenforradalmi ügyek” tárgyalásához azonnal hozzálátott. „Az ellenforradalmi ügyek letárgyalásában kiemelkedő munkát végzett, amiért Kormány Kitüntetésben [sic!] és pénzjutalomban részesült.” 1962-es minősítése szerint „az ellenforradalom során szilárd maradt.” 1958. január 30-án dr. Domokos József, a Legfelsőbb Bíróság elnöke őt jelölte ki Nagy Imre és társai 1958. februárban kezdődő tárgyalására tanácsjegyzőnek. Feladatát a büntetőeljárás lezárulásáig ellátta. 1962-es minősítésében elméleti embernek tartották, átlagon felüli műveltséggel, és kiemelték, hogy „az ellenforradalom során szilárd maradt”.

Kitüntetések: Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata (1957) Szocialista Munkáért Érdemérem (1958) Az Igazságügy Kiváló Dolgozója (1975) Igazságügyi Törzsgárda arany fokozata (1975) Munka Érdemrend arany fokozata (1981)

Források: Országos Bírósági Hivatal – Az igazságügyi szervezetből kivált dolgozók nyilvántartókönyvében rögzített iktatószámok alapján: L/82. Magyar Közlöny, 1946. február 8. 32. sz. Magyar Közlöny, 1947. július 30. 171. sz. Horváth Miklós–Zinner Tibor: Koronatanúk jeltelen sírgödrökben. Dokumentumok Nagy Imre és társai pertörténeteihez. (CD-melléklettel.). Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008. 144., 734. Zinner Tibor: Utak és tévutak a XX. századi magyar felsőbíráskodás káderpolitikájában ’56 után. In A Kúria és elnökei III. A kötetet szerkesztette Bódiné dr. Beliznai Kinga. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015. 181.