1923. 09. 25. Tápiószentmárton
Anyja neve: Kuni Mária
Eredeti foglalkozása szabósegéd volt. 1945. decemberben lépett a politikai rendőrség kötelékébe, s a hathetes alapfokú tiszti iskola elvégzése után alhadnaggyá avatták. 1946–1948 között az ÁVO szolnoki, 1948–1950-ben a BM ÁVH, illetve ÁVH budakörnyéki, 1950–1953-ban az ÁVH salgótarjáni osztályán volt alosztályvezető. 1953. szeptemberben az ÁVH-nak a Belügyminisztériumba integrálását követően Szabolcs-Szatmár megyébe, Nyíregyházára helyezték, ahol a megyei főosztályvezető (tkp. rendőrfőkapitány) operatív (államvédelmi) helyetteseként, majd 1956. áprilistól főosztályvezetőként szolgált, 1955-től államvédelmi őrnagyi rendfokozatban. 1956. október végén a Szovjetunióba menekült, november 4-e után a szovjet csapatokkal tért vissza Nyíregyházára. 1956. decemberben Kecskemétre került, ahol előbb osztályvezető-helyettes lett, majd 1957. szeptembertől rövid megszakításokkal 1973-as nyugdíjba vonulásáig a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályát (1971-től a főkapitányság Állambiztonsági Szerve) vezette, közben 1961-ben alezredessé, 1969-ben ezredessé léptették elő.
Források: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2.8.1. 6189