Apja postai tisztviselő volt, később az Est Lapoknál dolgozott félállásban, s mellette alkalmi munkákat is vállalt. A szülők három gyerek neveléséről gondoskodtak. – Öccsei közül Ferenc mérnök lett, a spanyol polgárháborúban a nemzetközi brigádok önkéntese, 1945 után a diósgyőri papírgyár főmérnöke, majd a Faipari Egyesülés vezetője volt. András műszaki főiskolát végzett, önkéntesként harcolt a spanyol polgárháborúban, 1945 után részt vett a politikai rendőrség megszervezésében, majd 1947-től több mint egy évtizedig a szovjet hírszerzés dél-amerikai rezidenseként működött. Hazatérése után 1959-től a polgári hírszerzést, 1962-ben a pártközpont adminisztratív osztályát vezette, 1967–1968-ban berlini nagykövetként szolgált. – Fia, István közgazdász diplomát szerzett, 1988 és 1990 között kormányfőtanácsos, privatizációs kormánybiztos, 1989. augusztustól 1990. márciusig pénzügyminiszter-helyettes, az Állami Vagyonügynökség első ügyvezető igazgatója volt. A fővárosi Knézich utcai kereskedelmi iskolában érettségizett. 1926-tól Essenben egyik rokonánál kárpitos szakmát tanult, de segédlevelét már a magyar fővárosban kapta kézhez. Bodonyi Jenő kárpitos üzemében helyezkedett el, belépett a famunkások szakszervezetébe, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, 1928-ban az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának is tagja lett. 1929-ben Párizsba utazott, a Thonet-gyárban dolgozott szakmájában, emellett a Párizsi Munkás szerkesztőségi munkatársa volt. 1931-ben kiutasították Franciaországból, ezért rövid időre Belgiumba költözött, majd hazatért. 1932-ben a kommunista lebukások és a Sallai–Fürst-perben hozott ítélet miatt ismét elhagyta az országot. 1933 tavaszáig Madridban, La Coruñában kárpitossegédként dolgozott, majd Franciaországba ment, 1934-ben onnan tért haza, hogy letöltse katonaidejét. 1936-ban a Corvin Áruházban kirakatrendező volt. A spanyol polgárháború kitörése után önkéntesként a köztársasági hadsereghez csatlakozott, egy zászlóalj politikai biztosaként, majd egy hadosztály törzsfőnökeként szolgált. 1939. februárban a köztársasági csapatok végleges veresége miatt Franciaországba menekült, ahol internálták: a gurs-i, majd a Le Vernet-i táborban őrizték. Hazatérése érdekében 1940-ben a németországi Oschersleben repülőgépgyárában vállalt munkát, ahonnan a következő évben sikerült visszajutnia Magyarországra. Korábbi politikai tevékenysége miatt a fővárosban 1942. májusban letartóztatták, de augusztusban szabadon bocsátották, ekkor illegalitásba vonult. A Várkonyi testvérek konfekcióüzemében helyezkedett el, a német megszállás alatt álnéven a kommunista párt részére illegális nyomda szervezésében vett részt. 1945. februártól Csepelen pártpropagandista volt, 1945 nyarán a Dunántúlra vezényelték, ahol június végétől december elejéig az MKP regionális vezető szerveként működő Dél-dunántúli Területi Bizottság titkára volt. 1946-ban pártja jelöltjeként kinevezték Somogy vármegye alispánjává. 1948. novemberben a Kádár János vezette Belügyminisztériumba került a Közigazgatási Főosztály vezetőjének. 1949. decemberben áthelyezték a Földművelésügyi Minisztériumba, s megbízták az elnöki főosztály irányításával. 1950. októberben a minisztérium fennhatósága alá tartozó állami erdőgazdaságokért felelős szerv (1954-től Országos Erdészeti Főigazgatóság) vezetője volt 1956. október végéig. Az 1956-os forradalom alatt külföldön tartózkodott, hazatérése után, november 11-én bevonták az új állampártként kiépülő Magyar Szocialista Munkáspárt – 1957. júniusig ideiglenes – Központi Bizottságába, amelynek – bár kezdetben a Nagy Imrével való megegyezést támogatta – élete végéig tagja maradt. 1956. december elejétől Münnich Ferenc, a hadseregért és a közbiztonsági ügyekért felelős fegyveres erők minisztere alatt megkapta a belügyminiszter első helyettesének a tisztét, ő irányította a budapesti és a megyei rendőr-főkapitányságokat, a határőrséget, valamint a rendőri karhatalmi ezredet. 1957. márciustól, a belügyi tárca teljes önállósodása után is meghagyták posztján, de nem tartották elég keménykezű vezetőnek, így már áprilisban diplomáciai kiküldetéséről gondolkodtak. 1958. januárban áthelyezték a Földművelésügyi Minisztériumba a miniszter első helyettesének. Ugyancsak 1958-ban országgyűlési képviselővé választották, két cikluson keresztül, 1967-ig maradt a törvényhozás tagja. 1962-től a Magyar Rádió és Televízió elnöke, majd a két intézmény szétválasztása után 1974-től 1983 végi nyugállományba vonulásáig az Állami Rádió és Televízió Bizottság elnöke volt.

Kitüntetések: Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1946) Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1948) Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1959, 1969) Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozata (1975) Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje (1985)

Fő művei: Képviselőválasztások és a kommunisták feladatai: 1945. augusztus 31. Magyar Kommunista Párt Déldunántúli Területi Bizottság Propaganda Osztálya, Pécs, 1945. 1848–1948 Somogyban. Somogyvármegye és Kaposvár Nemzeti Bizottsága, Kaposvár, 1948.

Források: Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. május 14-i ülésének jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 288. fond 5. csoport 25. őrzési egység. Zinner Tibor: A kádári megtorlás rendszere. Hamvas Intézet, Budapest, 2001. Tömpe István: Az elitek árulása. Noran Kiadó, Budapest, 2015.