1937-ben vette fel a Delényi nevet. Apja postaaltiszt volt. A Budapest I. kerületi Verbőczy István Reálgimnáziumban érettségizett. 1931–1932-ben letöltötte egyéves sorkatonai szolgálatát. Leszerelése után néhány évig munkanélküli volt, illetve alkalmi munkákból élt, 1935-ben a Központi Sajtóvállalatnál helyezkedett el. 1937-ben a KSV tisztviselőjeként kezdte meg jogi tanulmányait a pécsi tudományegyetemen. 1942. áprilisban hadnagyi rendfokozatban az orosz frontra vitték, sebesülése miatt augusztusban hazatérhetett. 1943. áprilisban jogi doktori oklevelet szerzett. Pályafutását 1943. júniusban gyakornokként kezdte a Kincstári Jogügyi Igazgatóságnál, az év decemberében segédfogalmazóvá nevezték ki. 1944-ben ismét behívták katonának, főhadnagyi rendfokozatban Etyeken az 5. számú lőszerraktárnál szolgált. 1944 telén alakulatával Németországba került. A világháború végén angol hadifogságba esett, ahonnan 1945. augusztusban megszökött. 1945. szeptemberben érkezett vissza Budapestre, s igazolását követően elfoglalta korábbi állását. 1945. novemberben belépett a szakszervezetbe, 1948. márciusban a Szociáldemokrata Pártba, a kommunista párttal való kényszerfúzió révén 1948. júniusban megalakult Magyar Dolgozók Pártjából azonban kimaradt, attól kezdve párton kívüli volt. 1947. januárban áthelyezték a Budapesti Államügyészséghez. 1948. júliusban egységes bírói és ügyvédi vizsgát tett. 1949. októberben a Budapesti Büntető Járásbíróság mellett közvádlói teendőket látott el. 1950. márciustól a Budapesti Államügyészségen önálló működési körrel felruházott fogalmazó, 1951. februártól államügyész volt. 1953. szeptemberben a Budapesti XXII. Kerületi Ügyészség kerületi ügyészévé nevezték ki. Későbbi minősítése szerint „az ellenforradalom alatti magatartását a nagyfokú passzivitás és minden véleménynyilvánítástól való tartózkodás” jellemezte. A „nagyfokú bizonytalanság […] az ellenforradalom leverése után teljesen eluralkodott rajta, […], s nem tudta az ügyészi szervezetet sem megfelelően képviselni.” Szakmai képzettségét ugyanakkor elismerték. 1958. februárban felmentették a XXII. kerületi ügyészség éléről, s a fővárosi ügyészségen a Központi Vádképviseleti Csoport élére állították, de 1959. júniusban visszaminősítették helyettes vezetővé. Munkakörét képezte az ügyészi részvétel nélküli tárgyalásokon hozott ítéletek értékelése, perújítások, törvényességi óvások és rehabilitációs ügyek intézése is. 1963. februártól a Budapesti VI. Kerületi Ügyészségnél, 1965. márciustól a Fővárosi Főügyészség Bírói Felügyeleti Osztályán dolgozott beosztott ügyészként. 1971. januári nyugdíjazása után munkaszerződéssel még 1978. végéig tovább foglalkoztatták a Fővárosi Főügyészségen, később a Budapesti V. Kerületi Ügyészségen.

Kitüntetések: Signum Laudis (1943); az Ügyészség Kiváló Dolgozója (1968).

Források: Legfőbb Ügyészség Irattára X/318, D/46.