Jogi tanulmányait 1930-ban fejezte be. 1932-től ügyvédjelöltként, majd ügyvédként dolgozott. 1944-ben Komáromban a hadbíróságon teljesített szolgálatot jegyzőként. 1945–1946-ban a komáromi, majd a tatai rendőrkapitányság politikai rendészeti osztályát vezette őrnagyi rendfokozatban. Ezt követően 1949 végéig a Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja megyei szervezőtitkáraként tevékenykedett. 1949. december 22-től a fővárosi, a Pest vidéki, a székesfehérvári, majd ismét a budapesti, végül újra a Pest vidéki ügyészségen lett államügyész. 1956. december 3-tól 1972. január 31-i nyugállományba vonulásáig a Pest megyei ügyészség vezetőjének helyettese volt. 1957. december 28-i minősítése szerint „mint megyei ügyészhelyettes az ellenforradalmi bűncselekmények felszámolása s az elkövetők felelősségre vonása, bíróság elé állítása területén kiemelkedően jó munkát végzett úgy a nyomozás és felderítés irányítása, mint a helyes tárgyalási magatartás irányítása, valamint a felmerült elvi kérdések tisztázása terén.” Az 1956-os forradalmat követő kádári megtorlás során Iván Kovács László és társai büntetőperében ő képviselte a vádat az elsőfokú tárgyaláson, s Iván Kovácsra a legszigorúbb büntetés kiszabását indítványozta. 1957. augusztus 22-én a Pest Megyei Bíróság Major Miklósné vezette tanácsa Iván Kovácsot halálra ítélte, s miután 1957. december 27-én másodfokon a dr. Vida Ferenc tanács az elmarasztalást helybenhagyta, az ítéletet végrehajtották.

Kitüntetések: Az Ügyészség Kiváló Dolgozója (1956) Munka Érdemérem (1960) Munka Érdemrend ezüst fokozata (1967) Munka Érdemrend arany fokozata (1970) Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970) Szocialista Hazáért Érdemrend (1972)

Források: Legfőbb Ügyészség Irattára X. 2715, H-78.