A jogi egyetemet 1940-ben végezte el, majd kitanulta a fogtechnikus szakmát tanult, de „a fasiszta faji megkülönböztető törvények miatt sem a szakmájának, sem a jogi diplomájának nem vehette hasznát…” 1942-ben behívták munkaszolgálatra, a szovjet frontra vitték, ahol 1944-ben átszökött a Vörös Hadsereghez. 1944. december 29. és 1945. július 8. között jegyző volt a Szolnoki Törvényszéken, majd 1947. július végéig népügyész a Szolnoki Népügyészségen. 1947. augusztusban a Szolnoki Államügyészségen lett ügyész, 1948. októberben a Debreceni Megyei Bíróságon népbírósági tanácselnök. 1949. októbertől a Budapesti Büntetőtörvényszéken, 1950. januártól Debreceni Megyei Bíróságon tanácselnökként, 1950. szeptember 1-től 1950. november 22-ig a Debreceni Felsőbíróságon bíróként működött, közben 1949–1950-ben a Bírói és Államügyészi Akadémián is tanított. 1950. novembertől a Debreceni Megyei Ügyészségen ügyész. 1954. január 28-tól a Legfőbb Ügyészségen osztályvezető ügyész, 1959. augusztus 1-től büntetőjogi főosztályvezető helyettes-ügyész, 1960. június 16-tól (más adat szerint 1961-től) pedig főosztályvezető ügyész volt. 1945–1956 között a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja tagja volt. A Magyar Szocialista Munkáspártba csak 1959-ben lépett be, 1962. szeptember 2. és 1965. június 30. között a pártfőiskolán tanult, ahol társadalomtudományi tanári diplomát szerzett. Franciául és németül beszélt, nemzetközi és hazai jogfórumokon is tartott előadásokat. Szénási Géza legfőbb ügyész az MSZMP Központi Bizottsága Adminisztratív Osztályának 1959. november 27-én beadott javaslatában a következőképp értékelte tevékenységét: „az ellenforradalom idején tanúsított politikai magatartása ellen semmilyen kifogás nem merült fel. Közvetlenül az ellenforradalom után – fontos munkakörben – igen szilárdan és tevékenyen részt vett az ellenforradalom büntetőjogi felszámolásában – s a pártba való felvételi kérelmét a pártszervek elsősorban erre figyelemmel fogadták el.” Az ügyészek szakmai továbbképzésében is rész vállalt, egyetemen is oktatott, továbbá az Állami Vizsgáztató Bizottságnak is a tagja volt. „Jelentős a jogszabályalkotásban kifejtett tevékenysége. Az ellenforradalom büntetőjogi eszközökkel történő felszámolásában derekasan részt vett. A gyorsított, majd népbírósági és a rendes eljárásban egyaránt eredményesen működött közre annak érdekében, hogy az ügyészi vádképviselet és a bíróságok ítélkezési gyakorlata a munkáshatalom érdekeit szolgálja. Különösen a bíróságok gyakorlatát országos szinten irányítja. A Legfelsőbb Bíróság elvi állásfoglalásainak kialakításához nyújtott hatékony segítséget. […] Komoly büntetőjogi felkészültséget igénylő, magasabb ügyészi, törvényelőkészítői, vagy felsőoktatási munkakör betöltésére egyaránt alkalmasnak tartom.” 1964-es úgy minősítették, hogy az országban a büntetőjogászok között az egyik legképzettebb, a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési munkáját több alkalommal segítette. „Megbízhatósága és magas szakmai műveltsége révén esetenként nagyjelentőségű speciális feladatok elvégzésére is megbízást kap, mint legutóbb a személyi kultusz időszakában elkövetett törvénysértések felülvizsgálatára és törvényes úton való lezárására.”

Kitüntetések: Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozata (1952) Szocialista Munkáért Érdemérem (1960. április 4.) Az Ügyészség Kiváló Dolgozója (1967. április 4.) Munka Érdemrend arany fokozata (1969. április 4.)

Források: Legfőbb Ügyészség Irattára Zinner Tibor et al. [Kahler Frigyes, Koczka Éva, Pálvölgyi Ferenc, Tóth Béla]: Megfogyva és megtörve. Évtizedek és tizedelések a jogászvilágban, 1918–1962. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2005. 633.