Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 776 / 1734
Kopcsó Gyula
Életrajz
1930. 03. 19. Miskolc
Foglalkozása a peres iratok szerint: gépkocsivezető
Kopcsó Gyula és társa pere
A per
A miskolci testvérpárt, Kopcsó Gyulát és Imrét az elsők között állították rögtönítélő bíróság elé. Az ítéletbe emelt tényállás szerint 1956. október végén a gépkocsivezetőként dolgozó Kopcsó Gyula többedmagával élelmiszert vitt Budapestre. Ott két puskát, egy géppisztolyt és nagyobb mennyiségű lőszert szereztek, de amikor november 3-án visszaindultak Miskolcra, budapesti nemzetőrök egy puska kivételével elvették tőlük a fegyvereket. A puskát Kopcsó lakása padlásán rejtette el. Miután december 21-én fegyverrejtegetés vádjával őrizetbe vették, bátyja, Imre a puskát átdobta az üresen álló szomszéd udvarba, másnap reggel ott találták meg a rendőrök. Az ügyészség mindkettejüket fegyver- és lőszerrejtegetéssel vádolta azon az alapon, hogy november 4-e körül Gyula rejtette el a puskát, amit december 21-én Imre máshova tett. A tárgyaló ügyész Kopcsó Gyulára halált, bátyjára tíz év börtönbüntetést kért, s bár a bírósági történetbe sok zavaros elem került, ez lett az ítélet is. A katonai ülnökök szavazata alapján Kopcsó Gyula kegyelmi kérvényét felterjesztették az Elnöki Tanácshoz, amely ítéletét kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta.
1956.
12. 27.
— 1957.
01. 02.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Kopcsó Gyula
Nyomozati
cselekmények
Kiss János r. százados
Miskolci Városi RK
Társak
1957.
01. 05.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Kopcsó Gyula
Intézkedések
Póczik Ferenc százados
Budapesti Helyőrségi Katonai Ügyészség
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1957.
01. 05.
Bírósági szakasz
Egyfokú eljárás
1957. 01. 05.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
B.2011/1957
Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága mint rögtönítélő bíróság
nyilvános
Budapest
1957.01.05.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
I.
Kopcsó Gyula
Odler János hb. főhadnagy
tanácsvezető bíró
Póczik Ferenc százados
Társak
Kovács János hadnagy
katonai ülnök
Sipos Elemér hadnagy
katonai ülnök
Ítélet
Száma: B.2011/1957
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1957. 01. 05.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
I.
Kopcsó Gyula
halál
nem
ítéletben foglalt
igen
Társak
Kegyelmi tanácskozás
Elítélt
A bírói tanácsból alakult kegyelmi tanács
Kopcsó Gyula
kegyelmi kérvényét a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsához felterjesztette
Kegyelmi kérvény
Elítélt
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa
Kopcsó Gyula
büntetését kegyelemből életfogytig tartó börtönre változtatta