Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 497 / 1734
Hajdi Lajos
Életrajz
1928. 07. 05. Veresegyház
Foglalkozása a peres iratok szerint: földműves
Bata Sándor és társai pere
A per
Bata Sándor és társai ügyét statáriális eljárásban tárgyalta a budapesti hadbíróság. A vádlottak veresegyházi nemzetőrök voltak. 1956-ban a községben erőszakos cselekmények nem történtek, a nemzetőrség a közrend védelmében együttműködött a rendőrséggel, sőt, november 10-e után egy ideig a megszálló szovjet erőkkel is. A vád azon alapult, hogy a statárium kihirdetése után sem szolgáltatták be nemzetőrként kapott fegyvereiket. A vádlottak azzal védekeztek, hogy azokat a később Nyugatra menekült parancsnokuk, egy honvéd százados utasítására rejtették el, a statáriumról pedig csak akkor értesültek, amikor már lejárt a beszolgáltatásra adott határidő. A hadbíróság az elsőrendű vádlottat, Bata Sándort halálos ítélettel sújtotta, vele szemben a fegyverrejtegetésen túl államrend elleni szervezkedés gyanúja is felmerült. Halálra ítélése azonban mindenképpen aggályos volt. Nem vette figyelembe a bíróság, hogy a két elásott géppisztolyt a másodrendű vádlott, Hardi Lajos portáján találták meg, Batánál csak egy pisztoly volt, kisebb tűzerejű fegyver, mint társainál, akiknél egy kivétellel géppisztolyt találtak. Másfelől egyetlen, különösen érdekelt tanú vallomása alapján bizonyítottnak tekintették, hogy Bata 1957. februárban fegyveres szervezkedést kezdeményezett, és annak sikere érdekében lépéseket tett a helyi rendőrőrs megfélemlítésére. Ezt Bata mindvégig tagadta, és az ő verzióját igazolták érdektelen tanúk vallomásai. Halálos ítéletét az Elnöki Tanács kegyelemből tizenöt év börtönbüntetésre változtatta
1957.
02. 13.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Hajdi Lajos
Nyomozati
cselekmények
Pálinkás Lajos r. főhadnagy
Váci Városi és Járási RK
Társak
1957.
02. 14.
— 1957.
02. 16.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Hajdi Lajos
Intézkedések
Tóth Istvánné dr. Fekete Mária százados
Zámbó Gyula őrnagy
Budapesti Helyőrségi Katonai Ügyészség
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1957.
02. 18.
Bírósági szakasz
Egyfokú eljárás
1957. 02. 18.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
B.III.2115/1957
Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága mint rögtönítélő bíróság
nyilvános
Budapest
1957.02.18.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
II.
Hajdi Lajos
Kiss István Gábor hb. százados
tanácsvezető bíró
Kapfinger Tibor százados
Társak
Báthori Zsigmond főhadnagy
katonai ülnök
Károlyi András törzsőrmester
katonai ülnök
Ítélet
Száma: B.III.2115/1957
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1957. 02. 18.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
II.
Hajdi Lajos
15 év börtön
nem
ítéletben foglalt
igen
Társak