Perek

Vádlottak: 1342 / 1734

1932. 10. 27. Temerin — 1958. 02. 05. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: géplakatos

Szegényparaszti családban született, apja a gazdálkodás mellett kőművesként dolgozott. 1947-ben áttelepültek Szekszárdra, ahol a család tizenhárom hold földet kapott. Érettségi után többször próbálkozott egyetemi felvételivel, de politikai okokból nem vették fel. 1952-ben Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) lett segédmunkás. Miután jugoszláviai rokonai jelezték, hogy segítenek neki bejutni az egyetemre, átszökött a határon. Elfogták, és visszatoloncolták. Hűtlenség és kémkedés vádjával halálra ítélték; többször összeverték, két alkalommal tévedésből (?) vitték ki az akasztófa alá. Fél évet töltött a siralomházban, amikor végül kegyelmet kapott. 1956. július 12-én szabadult a csolnoki rabtáborból. Ezt követően elektrolakatosként (a börtönben tanulta ki) dolgozott Szekszárdon, a Dunántúli Áramszolgáltató Vállalatnál. A forradalomban nem vett részt. 1956. november 3-án egy élelmiszer-szállítmánnyal érkezett Budapestre. A peres iratok szerint csatlakozott a Corvin közi fegyveresekhez, és velük vett részt a harcban, ám ezt mindvégig következetesen tagadta. November 7-én Ausztriába szökött, ahol kapcsolatba került az emigrációval, elsősorban a Várfalvi Lajos, Oltványi László és Buri István vezette bécsi Magyar Forradalmi Tanáccsal. Vállalta, hogy Magyarországról kiszökteti a családtagjaikat és ismerőseiket, ha ennek fejében támogatják a továbbtanulását. December 1. és 1957. január 6. között háromszor járt Magyarországon, és mintegy hatvan embernek segített átjutni Ausztriába. A peres iratok szerint december végén egy angol hírszerző felkérésére vállalta egy ellenállócsoport magyarországi megszervezését, és annak részére egy rádió adó-vevő behozatalát. A szervezkedésbe bevonta Zsigmond Lászlót, aki vasutasként tagja volt a MÁV munkástanácsának. Amikor 1957. január 31-én ismét megpróbált bejutni Magyarországra, a határon elfogták, és embercsempészés vádjával három havi börtönre ítélték. Nem sokkal büntetésének letelte előtt, 1957. április 28-án bevonták a Renner Péter ellen indított ügybe.

Renner Pétert 1957. február 24-én, a később vele együtt kivégzett Zsigmond Lászlót 25-én, Sörös Imrét pedig április 30-án helyezték előzetes letartóztatásba. A több szálból összefűzött per egyike annak a nagyon kevés ötvenhatos hűtlenségi ügynek, amelynek voltak valós alapjai. A Bécsbe menekült felkelők közül többen (vélhetően nem függetlenül a kádárista ügynökök bujtogatásától) még 1957 elején is bíztak abban, hogy a forradalom még legálisan működő intézményeinek segítségével valami megmenthető az október 23-i programból. Ennek érdekében igyekeztek felvenni a kapcsolatot a munkástanácsokkal, mivel nem volt tudomásuk arról, hogy azok ugyan még léteztek, ám érdemi politikai befolyásuk már nem volt. Emellett a MEFESZ-szel való kapcsolatfelvételre is törekedtek, mivel nem értesültek róla, hogy annak új vezetőségébe már beépült a politikai rendőrség. A kapcsolatfelvétel harmadik célja a meghurcoltak családjainak támogatása volt, amihez a forradalom idején több nyugati országban megszavazott segélyekből jelentős anyagi források álltak rendelkezésre. Renner Péter a következő feladatokat vállalta: információkkal, tanácsokkal és pénzzel segíteni a még működő forradalmi szervezeteket; tőlük és róluk hiteles információkat juttatni a szabad világba; végül támogatni a támogatásra szorulókat. Csak az „ávó” kapcsolta össze vele Sörös Imrét, noha Bécsben nyilván ugyanazokkal az emigránsokkal (is) találkoztak. Sörös feladata és motivációja azonban egészen más volt. Ő be akart jutni az egyetemre, az ehhez szükséges egzisztenciális alapot és támogatói kört embercsempészéssel igyekezett megteremteni. Sikeres akciói során figyelhettek fel rá, és provokálták bele egy hűtlenségi szervezkedésbe. A Budapesti Katonai Bíróság 1957. október 14-én Renner Pétert a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, kétrendbeli tiltott határátlépés, közokirat-hamisítás és devizagazdálkodási bűncselekmények vádjával halálra ítélte. Sörös Imrét a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, közhivatali állás felhasználásával elkövetett hűtlenség, hatrendbeli tiltott határátlépés és háromrendbeli tiltott csoportos határátlépéshez való segítségnyújtás, valamint devizagazdálkodás rendje elleni bűncselekmények miatt, Zsigmond Lászlót közhivatali állás felhasználásával elkövetett hűtlenség és a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel címén ítélték halálra. Tíz társukra egy év három hónaptól életfogytig terjedő büntetéseket szabtak ki. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa 1958. február 4-én helybenhagyta a halálos ítéleteket. Renner és Sörös corvinista múltja, kapcsolata a munkástanácsokkal, valamint az a körülmény, hogy olyan hírhedt „ellenforradalmárokkal” álltak kapcsolatban, mint Kéthly Anna, Király Béla és Pongrátz Gergely, elég volt ahhoz, hogy a legsúlyosabb büntetést kapják. Mindhármukat február 5-én, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki.