Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 226 / 1734
id. Császár József
Életrajz
1900. 12. 24. Gödreszentmárton
Császár József és társa pere
A per
Ifjabb Császár Józsefet 1957. március 13-án vették őrizetbe, mivel a házkutatást végző nyomozók egy géppisztolyt találtak a veszprémi házukban. A hivatalos iratok szerint Császár a forradalom alatt belépett a veszprémi nemzetőrséghez, november 4-én harcokban is részt vett. Miután csapata feloszlott, két, később Nyugatra menekült társával hazavitt két karabélyt, két géppisztolyt, egy kézigránátot és mintegy négyszáz lőszert. Később apja (idősebb Császár József) egy géppisztoly kivételével szétszedte a fegyvereket, elégette a farészeket, a fémrészeket és a gránátot pedig a Séd patakba dobta. A lőszereket március 14-én találta meg, azokat a hatóság két nappal később, megismételt házkutatás során foglalta le. Március 19-én mindkettejüket előzetes letartóztatásba helyezték, és mivel a bizonyítékok rendelkezésre álltak, rögtönítélő katonai bíróság elé állították őket. A Győri Katonai Bíróság 1957. április 5-én tárgyalta az ügyüket; idősebb Császár Józsefet bizonyítottság hiányában (arra való hivatkozással, hogy megkezdte a fegyverek megsemmisítést) felmentették, fiát viszont fegyver- és lőszerrejtegetés miatt halálra ítélték. Császár a tárgyaláson azt vallotta, hogy a fegyvereket a szovjetek elleni harcra akarta használni, de azt is elmondta, hogy a megtorlástól való félelem miatt nem szolgáltatta be azokat. Kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács 1957. április 10-én elutasította. Két nappal később Győrött végezték ki.
1957.
03. 18.
— 1957.
03. 19.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
id. Császár József
Nyomozati
cselekmények
Takó István rny. hadnagy
Veszprém Megyei RFK Politikai Nyomozó Osztály
Társak
1957.
04. 05.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
id. Császár József
Intézkedések
Vincze Lukács százados
Győri Katonai Ügyészség
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1957.
04. 05.
Bírósági szakasz
Egyfokú eljárás
1957. 04. 05.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
B.1003/1957
Győri Katonai Bíróság mint rögtönítélő bíróság
nyilvános
Győr
1957.04.05.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
II.
id. Császár József
Pinczés István hb. százados
tanácsvezető bíró
Vincze Lukács százados
Társak
Nyíki Sándor hadnagy
katonai ülnök
Németh Ferenc hadnagy
katonai ülnök
Ítélet
Száma: B.1003/1957
Kihirdetés helye: Győr
Időpontja: 1957. 04. 05.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
II.
id. Császár József
felmentés
igen
Társak