1934. 07. 12. Debrecen — 1958. 06. 11. Budapest
Foglalkozása a peres iratok szerint: esztergályos
Kisiparoscsaládban született, apja péksegéd, majd 1952-től szövetkezeti vezető volt. Anyja 1942-ben Budapestre költözött, ettől kezdve külön élt a családtól, fényezőként dolgozott. Az általános iskola nyolc osztályának elvégzése után, 1951-ben Budapestre költözött az anyjához. Esztergályosnak tanult az Április 4. Gépgyárban. Szakmájában 1953-ban szabadult fel, és a Láng Gépgyárban kezdett dolgozni. 1954-től 1956 márciusáig Budapesten teljesített katonai szolgálatot. Bevonulása előtt megnősült, két gyereke született. Leszerelése után az Autóvillamossági Felszerelések Gyárában kapott munkát, itt ismerkedett meg a később vele együtt kivégzett Ábrahám Józseffel. Másodállásban maszek lakatosoknál dolgozott.
A periratok szerint az amerikai hírszerzésnek dolgozó Ábrahám 1957. februárban szervezte be. Lokátor alkatrészeket, szakkönyvet és motoralkatrészeket szerzett (pénzért), előbbieket a debreceni szovjet repülőtéren dolgozó ismerősén keresztül. Azt, hogy ezáltal ő is „felsőbb kapcsolat” lett, mindvégig súlyosító körülményként értékelték az eljárás során. 1957 júliusában rövid időre a gyár kísérleti osztályára került, majd egy maszek lakatos mellett dolgozott. Vallomása szerint csak 1957 augusztusában tudta meg, hogy Ábrahám kinek dolgozik, addig elhitte, hogy egyetemi tanulmányaihoz van szüksége a berendezésekre. Ettől kezdve igyekezett lazítani a kapcsolaton, és elmondása szerint fel akarta jelenteni Ábrahámot, aki viszont azzal zsarolta, hogy megbízói „kinyírják”. 1957. október 25-én vették őrizetbe.