Perek

Vádlottak: 42 / 1734

1928. 03. 12. Záhony — 1959. 02. 13. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: kocsirendező

Szülei uradalmi cselédek voltak. Hat elemi iskolai osztály elvégzését követően napszámosként kezdett dolgozni. Később vasutas lett, előbb Záhonyban, majd a Ferencvárosi pályaudvaron dolgozott, amíg 1951-ben be nem hívták katonának. Debrecenben kapott katonai kiképzést. Leszerelése után a Ganz-vagongyárban átképezték lakatosnak, de a jobb fizetés reményében gyakran változtatta munkahelyét – általában nem a szakmájában helyezkedett el. A forradalom kitörésekor Mezőkövesden, a Betonútépítő Vállalatnál dolgozott kubikusként. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, de a Magyar Dolgozók Pártjának már nem lett tagja. 1948-ban megnősült, házasságából, valamint egy házasságon kívüli kapcsolatából egy-egy gyermeke született. Négyszer volt büntetve, a legsúlyosabb esetben három hónap börtönre ítélték tartási kötelezettség elmulasztásáért (amikor külön élt a feleségétől, nem adta haza a fizetését). 1956. október 25-én Mezőkövesden felkelők – Miskolcról érkezett társaik segítségével – elfoglalták és lefegyverezték a rendőrséget, a hadkiegészítő parancsnokságot és a pártbizottságot. Babér egy társával katonai felszerelési tárgyakat vitt el a már kiürített rendőrségről. Október 26-án hazautazott Nádudvarra a családjához. Onnan 30-án egy élelemszállító gépkocsin Budapestre, egy rokona keresésére indult. Másnap érkezett a fővárosba. A rokon megkeresése után szétnézett a városban. Eljutott a Köztársaság térre, majd a körút és az Aradi utca sarkára, ahol éppen akkor akasztották fel Tóth Ferenc államvédelmi századost. Több tanú vallotta, hogy Babér volt az egyik, aki Tóthot az Eötvös utcai nemzetőr-parancsnokság elől a körút sarkára vonszolta, de ő ezt mindvégig tagadta. Csak annyit ismert el, amit fényképek bizonyítottak, hogy jelen volt a tömegben, ott állt a felakasztott holttest mellett. Délután VII. kerületi nemzetőrök igazoltatták, hívásukra közéjük állt. Az Almássy tér 2. alatti parancsnokságon adott őrséget, majd november 4-én társaival együtt átment a Royal szállóba. Este mintegy tízen továbbmentek a Divatcsarnokba, de másnap a harcok elől onnan is továbbmenekültek, és Újpesten keresztül elhagyták a fővárost. A forradalom után ismét a vasútnál dolgozott, előbb Nyíregyházán, majd a tuzséri állomáson.

Az eljárás középpontjában Tóth Ferenc államvédelmi százados 1956. október 31-i meglincselése állt. Babér István ellen először az országos kapitányság vasúti osztálya indított eljárást 1958. szeptember 10-én társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények vádjával – mivel 1956. október 25-én rendőrségi felszerelési tárgyakat tulajdonított el a mezőkövesdi kapitányságról. A háromnapos őrizet alatt ötvenhatos szerepe nem került szóba, a vádak alól tisztázta magát, így három nap után szabadlábra helyezték. Néhány nappal később a Budapest VI. kerületi kapitányság politikai alosztályának kezdeményezésére azonban ismét őrizetbe vették, és Budapestre szállították, ahol a politikai rendőrség indított nyomozást az ügyében. A vád ekkor már az volt, hogy október 31-én jelen volt Tóth Ferenc államvédelmi százados meglincselésénél. Kezdetben nem szerepelt a gyilkossággal gyanúsítottak körében, csak mozgalomban való részvétellel vádolták, valamint azzal, hogy gyűlöletre izgatta a halottat körülálló tömeget, és leköpködve gyalázta a holttestet. A nyomozás során több tanú vallotta, hogy Babér volt az egyik, aki Tóth századost az Eötvös utcai nemzetőr parancsnokság elől a körút és az Aradi utca sarkára vonszolta; de ezek a tanúk egy korábbi eljárásban tett vallomásaikban nem tettek említést egy olyan elkövetőről, aki Babérhoz hasonló feltűnő ruházatot viselt október 31-én. A nyomozás elsősorban október 31-i szerepének bizonyítására törekedett, a mezőkövesdi események és nemzetőri tevékenysége tisztázását csak kevéssé szorgalmazták. A Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanács október 31-i szerepéből következtetve azonban utóbbi cselekedeteit is a vallomásokban bizonyítottaknál súlyosabbnak értékelte. Ügyét sikertelenül próbálták meg összevonni a később más perben elítélt és kivégzett Futó János elleni nyomozással, majd egy másik vizsgálattal, így végül egyszemélyes perben állították bíróság elé. A népbírósági tanács valamennyi vádpontot bizonyítottnak tekintette, és a vádlottat az ügyész által javasolt legsúlyosabb ítélettel sújtotta. Kegyelemre sem az első-, sem a másodfokon ítélkező tanács nem ajánlotta, így a jogerős ítélet kihirdetésének másnapján, 1959. február 13-án, a Kozma utcai börtön udvarán kivégezték.