Foglalkozása a peres iratok szerint: vízvezetékszerelő

Szülei népzenészek voltak, apja 1956-ban halt meg. Öten voltak testvérek, akik közül ketten még a forradalom előtt Nyugatra menekültek. Balázs négy polgári osztály elvégzése után egy éven át építőipari technikumba járt, majd anyagi okok miatt abba kellett hagynia a tanulást. Budapestre költözött, ahol egy épületszerelő vállalatnál kezdett dolgozni, közben kitanulta a vízvezeték-szerelő szakmát. Dolgozott Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, majd Tokajban, egy rejtjeles munkahelyen. Itt nem zárt el egy tervrajzot, ezért államtitoksértés és egyéb bűncselekmények címén két év hat hónapra ítélték. 1954 áprilisában feltételesen szabadult. Előbb egy mátészalkai kisiparosnál, majd a szuhakállói bányában dolgozott. 1955 májustól fél éven keresztül sorkatonai szolgálatot teljesített. Leszerelése után a MÁVAG-nál, majd 1956 júliusától a Víz-Fűtés Szerelő Vállalatnál helyezkedett el. 1956 őszén elhatározta, hogy a testvérei után szökik Nyugatra, de október 7-én Győr közelében elfogták. Október 30-án szabadult a Fő utcai katonai börtönből. A IX. kerületi kapitányságon próbált személyi igazolványt szerezni, de a nemzetőrség alakulásának zavaros időszakában nem tudtak az ügyével foglalkozni. A Tompa utcába, onnan pedig a Corvin közbe küldték, ahol belépett a nemzetőrségbe. Egy volt elítélt társa hívására jelentkezett a XIII. kerület Huba utcai Közétkeztetési Technikumban lévő vöröskeresztes raktár őrzésére. A második szovjet támadásig ez volt a feladata, de a peres iratok szerint egy alkalommal részt vett két államvédelmi tiszt előállításában is. A szovjet támadást követően fegyvereiket beszolgáltatták, az őrség feloszlott, de Balázs továbbra is a technikum épületében lakott. Miután tudomásukra jutott, hogy az épületben és az udvaron több elszórt fegyver van, azokat lekezelve elásták az udvaron. November közepétől dolgozott, majd decemberben elköltözött a IX. kerületbe.