| Spanberger Györgyöt 1957. február 15-én helyezték előzetes letartóztatásba, majd a Balogh József és tizenhárom társa elleni per ötödrendű vádlottjaként állították bíróság elé. A perben a rákosszentmihályi nemzetőröket ítélték el, akik november 6-án tűzharcot vívtak két szovjet katonával, és miután megsebesítették, kórházba vitték őket. A per különlegessége, hogy noha Spanberger nem tagadta, hogy október 30-án jelen volt a Köztársaság téren, nem vádolták meg az ostromban vagy az azt követő atrocitásokban való részvétellel, ellentétben számtalan olyan vádlottal, akik szintén nem vettek részt azokban.
Annak ellenére, hogy már az előzetes letartóztatás elrendelésekor a fegyveres harcban való részvétellel gyanúsították, illetve az egyik csoport megszervezője és vezetője volt, sem gyilkosság (ahogy a fegyveres harcban való részvételt minősítették), sem a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezet vezetése nem szerepelt az eljárás megindítását indokló vádpontok között. Aszerint mindössze a büntetőjogi szempontból sokkal enyhébb megítélésű államrend elleni szervezkedésben való tevékeny részvétel címén indították el a vizsgálatot, amelyet kezdettől a politikai rendőrség vizsgálati osztálya folytatott. Spanberger mindvégig tagadta az ellenforradalmi vádakat, és több tanú kihallgatását indítványozta, akik véleménye szerint bizonyítani tudták volna, hogy nem vett részt a Rádió ostromában, mindhiába. A nyomozás 1957. májusi lezárásakor mindössze abban érezte magát bűnösnek, hogy a rákosszentmihályi vasútállomásról elvitt több mázsa sót, amelyet saját hasznára értékesített. Tagadta viszont, hogy ellenforradalmi szervezetnek lett volna a tagja, ahogy azt is, hogy szovjet katonákat akart volna megmeggyilkolni. Tutsek Gusztáv tanácsa azonban bizonyítottnak tekintette, hogy agyon akarta lövetni a sebesülteket, noha a tárgyaláson az egyik katona Spanberger védelmében tett vallomást, és a vizsgálati szakban olyan tanú is akadt, aki szerint a helyszínen volt ugyan, de nem vett részt a harcban. Őt nem idézték tanúnak a tárgyalásra.
A Budapest Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa 1957. július 20-án kihirdetett ítéletében a vádirattól eltérően nem vezetésnek minősítette részvételét a rákosszentmihályi nemzetőrségben, és „csak” szervezkedésben való tevékeny részvételben állapította meg bűnösségét. A vádirathoz képest azonban súlyosította is a vádat: kétrendbeli gyilkossági kísérletre. A harmadik vádpont nem változott: a népbíróság bizonyítottnak tekintette, hogy Spanberger bűnszövetkezetben követett el lopást a társadalmi tulajdon sérelmére. Mindezekért összbüntetésként halálbüntetést szabott ki annak ellenére, hogy VIII. kerületi tevékenységére nem volt semmilyen bizonyíték, a bíróság nem tudott többet megállapítani azonkívül, hogy ott járt, ahol komolyabb harcok és „terrorcselekmények” zajlottak. A Legfelsőbb Bíróság Radó Zoltán vezette Népbírósági Tanácsa 1957. november 6-án helybenhagyta Spanberger ítéletét, az első fokon ugyancsak halálra ítélt harmadrendű vádlott, Horváth Ferenc büntetését azonban életfogytig tartó börtönre enyhítette. A perben született még két életfogytiglani ítélet, a többiek három és tizenöt év közötti büntetéseket kaptak. Spanberger kegyelmi kérvényét 4:1 arányban elutasította a bíróság. 1957. november 8-án, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki. |