Foglalkozása a peres iratok szerint: martinlakatos

Apja uradalmi cseléd volt. Tizenketten voltak testvérek, de csak három érte meg a nagykorúságot. A háború után a határőrséghez került, 1950-ben már főhadnagy volt, amikor embercsempészés vádjával eljárás indult ellene. Lefokozták és leszerelték. 1951-ben másodszor is megnősült (első házasságkötésének ideje nem derül ki az iratokból), de mivel első feleségétől törvényesen nem vált el, a putnoki járásbíróság 1952. májusban kettős házasságért hét hónap szabadságvesztésre ítélte. A büntetés végrehajtására 1952. szeptemberig halasztást kapott. 1952. márciusban öngyilkosságot kísérelt meg, ezért bevitték a megyei kórház elmeosztályára. Ott – ahogy az öngyilkossági kísérleteknél általános volt – önveszélyes elmebetegnek nyilvánították, de felesége kérésére és felelősségére kiengedték. Még abban az évben ismét elítélték: egy használhatatlan pisztoly rejtegetéséért és magánokirat-hamisításért (a lakásbejelentő lapját hamisította meg) öt év négy hónap börtönbüntetést kapott. 1955-ben kegyelemmel szabadult, mentesült a büntetés hátrányos jogkövetkezményei alól is. Szabadulása után több helyen dolgozott, általában bányászként. 1956. október 3-án a diósgyőri Lenin Kohászati Művek martinlakatos-üzemében helyezkedett el. 1956. október 21-én egy munkahelyi baleset miatt betegállományba került, hazautazott lakóhelyére, Nyírlövő községbe. A forradalom idején az ottani munkástanács megbízásából többször kísért élelemszállítmányt Miskolcra, ahonnan fegyvereket vitt a nyírlövői nemzetőrségnek, valamint Kisvárdára, a Vulkán Vasöntöde gyárőrségének. November 15-én tájékoztatta munkahelye munkástanácsát – amely abban az időben az ellenállás miskolci központja volt –, hogy a szovjetek tehervagonokban deportálnak felkelőket a határon túlra. A munkástanács a rendőrséghez küldte kisegítő munkásrendőrnek, a hejőcsabai őrsön teljesített szolgálatot. 1956. december 9-én a szovjet városparancsnok utasítására elrendelték a munkástanácsok által a rendőrség megerősítésére küldött munkásrendőrök leszerelését. Másnap, december 10-én Barta azért indult a városközpontba, hogy a rendelkezésnek megfelelően leadja a rendőrségtől kapott felszerelését. Miután ezzel végzett, csatlakozott egy csoporthoz, amely leverte az Állami Biztosító homlokzatáról a vörös csillagos táblát, majd az épületben is összetörtek minden olyan táblát és képet, amelyen a kommunista jelkép szerepelt. Ezt követően néhány középületről levették a nemzeti zászlót, és tüntetni indultak. A Nagy-budapesti Központi Munkástanács sajtóbojkottjának megfelelően nagy példányszámban felvásárolták a megyei lapot, amelyet az utcán elégettek. Egy Tóth Pál nevű alkalmi költő (aki a per negyedrendű vádlottja lett) felolvasta hazafias versét, mire a tüntetők a nyomdához indultak, hogy kinyomtassák a költeményt. A nyomda munkástanácsának engedélyével megkezdődött a nyomtatás, amikor egy szovjet harckocsiktól támogatott karhatalmi egység érkezett a demonstráció feloszlatására. Mivel a tüntetők ellenálltak, és többen felmásztak a harckocsikra, a katonák először riasztó-, majd célzott lövéseket adtak le, mire a tüntetők elmenekültek. Barta másnap megpróbálta mozgósítani a nagyüzemek munkástanácsait az előző nap őrizetbe vett tüntetők kiszabadítása érdekében. 1956. december 17-én vették őrizetbe.