Perek

Vádlottak: 903 / 1734

1929. 06. 26. Pesthidegkút — 1958. 01. 28. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: pék

1936-ban elvesztette apját, aki bádogosként dolgozott. Anyja nyolc gyerekkel maradt egyedül, ezért több gyerekét is, köztük Ottót kénytelen volt menhelyre adni. Ott szakmát szerzett, pék lett. 1944-ben leventeként kivitték a Szudéta-vidékre, ott esett francia hadifogságba, ahonnan csak 1948 márciusában tért haza. A vádiratban ez úgy szerepel, hogy „Nyugatra távozott.” Hazatérése után három hétig tartották fogva az Andrássy út 60.-ban, de végül igazolták. Kocsikísérőként kezdett dolgozni. 1950 és 1953 között sorkatonai szolgálatot teljesített. Többször fenyítették-büntették önkényes eltávozás miatt, egy ízben azért, mert beteg édesanyját akarta meglátogatni. Leszerelése után segédmunkásként dolgozott Budapesten és Tiszapalkonyán. 1955. október 27-én könnyű testi sértést okozó rablás, valamint társadalmi tulajdon ellen elkövetett sikkasztás miatt összbüntetésül 4 év 6 hónap börtönre ítélték. 1956. október 26-án szabadult az oroszlányi rabmunkahelyről, amikor az őrség a többezres tüntetésnek engedve az összes foglyot szabadon engedte. Budapest felé Budakeszin igazoltatták, és október 31-ig a Petőfi Politikai Akadémián tartották fogva. Szabadulása után igazolványért ment a II. kerületi forradalmi bizottmányhoz, aztán az egységgel maradt. Járőrözésben, házkutatásokban vett részt. A peres iratok szerint ő volt az úgynevezett operatív csoport parancsnokhelyettese. November 2-án tűzharcba keveredtek egy másik csoporttal, ekkor megsebesült a lábán. Sebesülése ellenére maradt a társaival, ezért „Tölgyfa” lett a beceneve. A vádak szerint november 4-én fegyvert szállított a Bécsi úton ellenállóknak, de ezt mindvégig tagadta. November 12-én jelentkezett büntetésének folytatására a Markó utcai börtönben, ahol ideiglenesen szabadlábra helyezték. 1957. március 3-án vették őrizetbe büntetésének folytatására. Addig a Dunai Rév Vállalatnál dolgozott.

Berecz Györgyöt 1957. április 25-én, Lénárd Ottót március 3-án vették őrizetbe. Bereczet Nyugatra „szökés” közben érték tetten, Lénárdot pedig azért fogták el, hogy folytassa az 1955-ben rá kiszabott büntetést, amelyből a forradalmi események folytán szabadult. Perük a II. kerületi felkelők, különösen a Fő utcai csoport elleni megtorlás részét képezte. A csoport legfőbb „ellenforradalmi” cselekménye magának a bázisnak az elfoglalása és forradalom alatti használata volt. Az épülettömb Fő utcai részén volt ugyanis a Katonai Bíróság (és azzal együtt a katonai ügyészség és börtön), amely különleges szerepet játszott az 1956 előtti (és utáni) koncepciós perekben: kizárólagos hatáskörrel járt el a kémkedés címén rendezett ügyekben. Az épülettömb Gyorskocsi utcai részén pedig az „ávó” vizsgálati részlege és házi fogdája működött október 30-ig (majd november 4. után újfent). A forradalom idején államvédelmi tiszteket zártak ide. Berecz Györgyöt és Lénárd Ottót a forradalmi bizottmány vezetője, az 1956. november végén Nyugatra menekült Butkovszky Emánuel helyett sújtották a legsúlyosabb ítélettel. Berecz esetében a vizsgálat alatt tanúsított bátor magatartása is hozzájárulhatott a legsúlyosabb ítélethez. A szervezkedésért együtt elítélt vádlottak, ahogy ez ötvenhatos perekben gyakran megtörtént, nem is ismerték egymást. Berecz ellen már 1957. januártól gyűjtötték a terhelő adatokat. Erről legkésőbb márciusban értesítették a munkatársai. Ekkor elkezdett bujkálni, majd állítólag megpróbált Ausztriába menekülni. Ezt mindig beismerte, jóllehet Budapest határában, Ürömnél vették őrizetbe. A bizalmas nyomozás munkahelye főmérnökének a feljelentése alapján indult meg ellene, akit a forradalom idején őrizetbe vettek, és a Fő utcai börtönben fogságban tartottak. A nyílt nyomozást a politikai rendőrség vizsgálati osztálya folytatta 1957. áprilistól szeptemberig. A vizsgálat során nem változtak az annak kezdetén megfogalmazott vádak: mindkettejüket szervezkedésben való tevékeny részvétellel vádolták, amihez Berecz esetében a tiltott határátlépés kísérlete társult. Hogy az ügyet mennyire kiemelten kezelték, jól mutatja, hogy nem a Budapesti Katonai Ügyészég, hanem a Katonai Főügyészség készítette el 1957. október 24-én a vádiratot, és a tárgyalást a Legfőbb Ügyészség indítványára a népbírósági rendeletben foglalt szabályok szerint kellett megtartani. Az ügyészség Berecz és Lénárd ellen is súlyosította a vádat: mindkettejük ellen szervezkedés vezetése címén emelt vádat, amelyet Berecz esetében még társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztással is kiegészített – azon az alapon, hogy kilépése után nem adta le a munkahelyén kapott munkaruhát. A Budapesti Katonai Bíróság különtanácsa 1957. december 4-én Bereczet a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, tiltott határátlépés kísérlete és társadalmi tulajdon elleni sikkasztás vádjával életfogytiglani börtönre ítélte. Elítélésében olyan tanúvallomások is szerepet kaptak, amelyek a bíróság is kétes értékűnek minősített. A másodrendű vádlott Lénárd Ottó tizenöt évet, a többiek egytől három évig terjedő börtönbüntetéseket kaptak, egy vádlottat pedig felmentettek. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa 1958. január 27-én helybenhagyta Berecz ítéletének jogi minősítését, Lénárd cselekményét viszont szervezkedés vezetésére változtatta, és mindkettejüket halálra ítélte. Másnap, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki őket.