1933. 01. 28. Baja — 1957. 05. 16. Kecskemét
Foglalkozása a peres iratok szerint: műszerész szakmunkás
Gépszerelőnek tanult, majd tizennyolc évesen rendőrnek jelentkezett. A rendőrségi tanfolyam elvégzését ünnepelve, ittas állapotban kisebb bűncselekményeket követett el, ezért nyolc hónap börtönre ítélték. Mialatt büntetését töltötte, fogolyszökés címén két évvel megtoldották az ítéletét. Amnesztiával szabadult, majd 1954-ben köztörvényes bűncselekmények vádjával ismét börtönre ítélték – ezúttal hat évre. Büntetését a Sátoraljaújhelyi Országos Börtönben töltötte.
1956. november 2-án a forradalmi munkástanács helyezte szabadlábra. A harcok miatt Budapesten ragadt, részt vett a sebesültek mentésében. November 8-án ért haza Bajára, ahol bekapcsolódott fiataloknak a harc folytatásáról folytatott beszélgetéseibe. Másnap elterjedt a hír, hogy a rendőrség felkelőket vett őrizetbe. Bobek két társával megpróbálta kiszabadítani a foglyokat. Az akció során lövöldözés kezdődött, amelyben egy rendőrtiszt meghalt, négy pedig megsebesült. Két társának sikerült Ausztriába menekülnie, őt azonban – úton Jugoszlávia felé – Csurgó közelében feltartóztatta, és őrizetbe vette egy járőr.
A politikai rendőrségen folytatott vizsgálat során beismerte, hogy ő nyitott tüzet a rendőrségen. Ezt azonban a tárgyaláson visszavonta, és csak annyit ismert el, hogy részt vett a fogolyszabadítási kísérletben, de állítása szerint nem ő, hanem egyik Nyugatra menekült társa lőtt rá a rendőrökre.