Perek

Vádlottak: 196 / 1734

1930. 06. 04. Mezőtúr — 1958. 04. 24. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: kubikus

Mezőtúron született, apját nem ismerte, nagyszülei nevelték. Öt elemi iskolai osztályt végzett, az utolsó évet 1942-ben Nagysajón, Erdélyben. Gazdasági cselédként és kubikosként kezdett dolgozni. 1950-ben behívták katonai szolgálatra. A Belső Karhatalomhoz került, a hatodik osztályt itt végezte el. Őrként szolgált Székesfehérváron, Szombathelyen, a Kozma utcai börtönben és egy éven át a recski internálótáborban. Továbbszolgálatot vállalt, 1955-ben szerelt le tiszthelyettesként, családi okokra hivatkozva. 1954-ben megnősült, egy gyermeke született. A forradalom kitörésekor Törökbálinton, a Mechanikai Műveknél dolgozott, Budapest VIII. kerületében lakott. 1956. október 28-án vagy 29-én fegyveresek igazoltatták, és rövid időre őrizetbe vették, mivel igazolványából kiderült, hogy korábban belügyes volt. Miután elengedték, hazament, otthon hagyta a személyi igazolványát, hogy a belügyes múltjából ne legyen problémája, majd a Práter utcában csatlakozott a nemzetőrséghez. Mint katonaviseltet, egy raj vezetésével bízták meg, a vele egy perben elítélt Ponczok Sándor az ő rajába tartozott. Első feladata a Szabad Nép-székház őrzése volt. Október 30-án a Köztársaság térre küldték őket, de mire odaértek, az ostrom véget ért. Másnap reggel eredménytelenül vettek részt az állítólag a környéken bujkáló ávósok, illetve a vélelmezett kazamaták felderítésére irányuló kutatásokban. Bosnyák a következő napokban a Nagykörúton adott járőrszolgálatot, és részt vett több házkutatásban. Raja tagjaival november elején a Csepel Művekből vörösrézszalagot szállítottak a Pénzverdébe, hogy ott emlékérmet készítsenek belőle a felkelőknek. November 3-án este a VII. kerületi Elemér utcában részt vett egy házkutatásban, ahol a lakó nem volt jelen. Parancsra a lakásban maradt, hogy az illetőt megvárja és őrizetbe vegye. Másnap reggel ott értesült a szovjet támadásról. Hazatért, magával vitte a fegyverét, amelyet másnap eldobott. A forradalom leverése után a Közlekedésépítő Vállalatnál állt munkába. 1957. május 27-én vették őrizetbe.

A per középpontjában a Szabad Nép székházába települt fegyveres csoport tevékenysége állt. A csoportot több ok miatt az „ellenforradalom” egyik legveszélyesebb egységének tekintették. A vizsgálat eredményei szerint ők foglalták el, és tartották megszállva a párt központi napilapja, a Szabad Nép székházát, ezzel biztosítva a tárgyi feltételeket az „ellenforradalmi propagandához”, az „ellenforradalmi” lapok (egy részének) megjelenéséhez. Október 30-án a székházbeli fegyveresek közül többen részt vettek a budapesti pártbizottság Köztársaság téri pártházának ostromában. Ezek révén a Szabad Nép-székházba települteken keresztül lehetett a legjobban felmutatni, hogy az „ellenforradalom” hogyan támadta a „munkáshatalom” bástyáit. Bosnyák Gábort „szabadnépesként” ítélték el, noha a peres iratok szerint nem tartozott sem Dudás Józsefhez, sem Kovács András fegyvereseihez. Az tette alkalmassá a neki szánt szerepre, hogy ötvenhatos cselekménye többször is a székházhoz kapcsolódott, és hogy hosszú ideig belső karhatalmistaként, vagyis ávósként szolgált. Ő tehát nemcsak ellenforradalmár volt, hanem az államvédelem árulója is. Bosnyákot 1957. május 28-án vették előzetes letartóztatásba. A vele egy perben elítélt Ponczok Sándor ügyében akkor már a vége felé közeledett a vizsgálat, amelyet a Pest Megyei Rendőrkapitányság politikai osztálya folytatott le. Mivel Bosnyákot kezdettől Ponczok pertársaként kezelték, ellene is a Pest megyeiek folytatták a vizsgálatot, noha Budapesten lakott, és a vád tárgyává tett cselekményeit is ott követte el. A július 1-jén lezárt nyomozás szerint egy nemzetőrraj parancsnokaként elkövette az államrend elleni szervezkedés vezetése, a házkutatásokban való részvételével pedig a magánlaksértés bűncselekményét. A Pest Megyei Ügyészség a gyanúsítottak kihallgatása után – még júliusban, illetékességből – áttette az ügyet a fővárosi ügyészséghez. Miután augusztus folyamán a politikai rendőrség tanúvallomásokkal bizonyította a vádlottak részvételét egy állítólagos rablásban, a szeptember közepére elkészült vádiratban jelentősen megváltozott a vád tárgyává tett cselekmény jogi minősítése. Bosnyák Gábort az államrend elleni szervezkedésben nem vezetőnek, hanem mindössze aktív résztvevőnek tekintették, ennek része lett részvétele a házkutatásokban, de vádat emeltek ellene fegyveresen elkövetett rablás miatt is. A fővárosi bíróság 1957. október 21-én a vádirattal egyezően állapította meg bűnösségét, ezért a Fekete László vezette tanács húsz év börtönbüntetésre ítélte. Bosnyákról fennmaradt egy fénykép, amelyen golyószóróval látható, ez segített az azonosításában, és bizonyítékul is szolgált ellene. A bíróság több, a forradalom idején készült fényképet is felhasznált a bizonyításhoz. Bár a fotók csak azt támasztják alá, hogy a vádlottak valamikor egy adott helyszínen tartózkodtak, az ítélet indoklásában „ellenforradalmi” történeteket gyártottak köréjük. Bosnyák esetében súlyosító körülménynek tekintették, hogy korábban a Belső Karhatalomnál szolgált – úgy ítélték meg, hogy forradalmi részvétele miatt „kétszeresen árulója a magyar népnek”. Rablásnak a szervek egy olyan cselekményt tekintettek, amely során társaival az elvitt tárgyakról tételes listát hagytak a lakóbizottság elnökénél. Miután Bosnyák a fellebbviteli tárgyalás kezdetén visszavonta a fellebbezését, ügyészi fellebbezés híján a Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette népbírósági tanácsa 1958. január 14-én helybenhagyta ítéletét. A Legfőbb Ügyészség azonban 1958. március 11-én törvényességi óvást emelt ellene arra hivatkozással, hogy a tárgyaláson Bosnyák bűnössége bebizonyosodott egy ismeretlen személy meggyilkolásában is. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet egy április 21-én kelt határozattal halálbüntetésre súlyosította. Miután egyhangúan elutasították kegyelemre ajánlását, három nappal később, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki.