Perek

Vádlottak: 314 / 1734

1912. 09. 22. Marosvásárhely — 1957. 01. 19. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: gépészmérnök

Marosvásárhelyi munkáscsaládban született. Már középiskolás korában bekapcsolódott a kommunista mozgalomba. 1931-ben őrizetbe vették. A bántalmazások hatására és szabadlábra kerülése érdekében vállalta, hogy együttműködik a rendőrséggel, ezt azonban szabadulása után nem teljesítette. 1934. februárban ismét őrizetbe vették. Bírósági tárgyalásán dimitrovi perbeszédet tartott: a kommunista eszmék mellett agitált, és tiltakozott a megtörésére alkalmazott módszerek ellen. Öt és féléves börtönbüntetését a doftanai börtönben töltötte, ahol a román kommunista mozgalom több ismert vezetőjével raboskodott együtt. A második bécsi döntés után Budapestre költözött, bekapcsolódott az illegális kommunista és az antifasiszta ellenállási mozgalomba. Tagja lett a Magyar Frontnak és az 1944-ben Moszkvába küldött első fegyverszüneti delegációnak. Mivel 1945-ben felvételi kérelmeit a kommunista párt elutasította, a kisgazdapárt színeiben kapcsolódott be az ország újjáépítésébe. 1947. januárban hamis vádak alapján őrizetbe vették, és ítélet nélkül 1951-ig rabságban tartották. Akkor kiadták Romániának, ahol 1931-es, árulásnak minősített cselekménye miatt eljárást indítottak ellene. 1954-ben az ügyészség bizonyítékok híján elejtette a vádat, és visszaadták Magyarországnak. Májusban szabadult, a forradalom kitöréséig gyári munkásként dolgozott, noha egyetemi végzettséggel rendelkezett. Megnősült, házasságából egy gyermeke született. 1956-ban még a forradalom előtt rehabilitálták. 1956. október 23-án részt vett a tüntetésen, ám ezt követően napokon át a lakásán tartózkodott. 27-én egy nagyobb csoporttal szemben védelmébe vette Veres Péter írót. A törvényesség fontosságát hangoztatta, annak biztosítása érdekében hirdetett gyűlést másnapra, a II. kerületi tanács épületébe. Ott társaival megalakította a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, amelynek elnökévé őt választották meg. Kezdettől egy országos forradalmi testület megteremtésére törekedett, ennek érdekében hirdetett gyűlést november 1-jére. Október 29-én huszonöt pontos programjának kinyomtatása érdekében a Szabad Nép-székházhoz ment, amelyet az őt kísérő fegyveresek segítségével igyekezett ellenőrzése alá vonni. A program végül saját lapjában, a Függetlenségben (később Magyar Függetlenség) jelent meg, de más forradalmi lapok (Népszabadság, Igazság, Magyar Szabadság) számára is rendelkezésre bocsátotta a székházban lévő eszközöket. Október 30-án a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága közvetítésének köszönhetően Nagy Imre fogadta a Parlamentben. Dudást a kormány alatt szerveződő forradalmi szervek – részint a szerveződő nemzetőr-parancsnoksággal szembeni fenntartásai, részint a Szabad Nép-székházban tőle részleges függetlenséggel működő fegyveresek különböző akciói miatt – egyre növekvő bizalmatlansággal kezelték, kétszer átmenetileg őrizetbe is vették. November 4-én saját fegyveresei fogták el, miután megtiltotta a fegyveres ellenállást a fővárosra támadó szovjet csapatokkal szemben. Noha a harcokban nem vett részt, egy belövés következtében megsebesült, és november 19-ig a Rókus-kórházban ápolták. Már másnap megpróbált találkozni Kádár Jánossal, annak érdekében, hogy kísérletet tegyen a felkelők és a kormány közötti közvetítésre. November 21-én megbeszélés ürügyével a Parlamentbe csalták, ahol szovjet belügyesek őrizetbe vették, és még aznap megindították ellene a nyomozást. Az iratok szerint 1957. január 19-án, a Kozma utcai börtönben végezték ki, ahova előző nap szállították át a politikai rendőrség Gyorskocsi utcai börtönéből.

A per középpontjában a legnagyobbak közé sorolt fegyveres felkelő egységek, a Szabad Nép-székházbeli csoport és a Széna téri fegyveresek vezetőinek tevékenysége állt. Dudás József és Szabó János közös perbe vonását leginkább az indokolta, hogy a szervek, elsősorban közvetlen szovjet nyomásra, mielőbb elrettentő ítéleteket akartak hozni az ellenforradalom néhány széles körben ismert vezetője ellen. Dudás és Szabó bácsi között október végén, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány megalakításakor volt tényleges kapcsolat, a későbbiekben már csak az rokonította őket, hogy mindketten bizalmatlan fenntartással kezelték a nemzetőrség főparancsnokságát, és vonakodtak annak feltétel nélkül alárendelni magukat. Nem ötvenhatos (vagy korábbi) cselekményeik, hanem nagyon korai perük az oka, hogy mindkettejükkel szemben nagyobb hangsúlyt kaptak a klasszikus ellenségtoposzok, mint a később eljárás alá vontak esetében, és maradt rajta az antifasiszta ellenállásban részt vett Dudáson a fasiszta, a tizenkilences vöröskatona Szabó bácsin pedig a horthysta jelző. Dudás ellen kezdettől az volt az egyik fő vádpont, hogy fegyveres felkelő csoportokat szervezett és vezetett, noha személyesen sem az októberi, sem a novemberi harcokban nem vett részt. A Széna téri fegyveresekkel nem állt kapcsolatban, a Szabad Nép-székházbeliek pedig lényegében függetlenek voltak tőle, ráadásul novemberben egyre bizalmatlanabbak és ellenségesebbek lettek vele szemben. Az 1956. november 21-én megindított nyomozást Szabó János ügyében december 29-én, Dudás esetében 30-án zárták le, a vizsgálatot kezdetben biztosan, de feltehetően végig szovjet belügyesek végezték. Szénási Géza legfőbb ügyész már december 29-én aláírta a vizsgálati osztályon készült vádiratot (amikor Dudás ügyében még le sem zárult a vizsgálat). Mindkét terhelt ellen államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése miatt emelt vádat, a vádiratot pedig a „Katonai Bíróságnak” nyújtotta be (ilyen elnevezésű bíróság nem létezett) azon a címen, hogy a cselekmény közvetlenül sérti a honvédelem érdekét. A pert a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma tárgyalta, a fellebbezés lehetősége nélkül. December 30-án (aznap, amikor Dudás ügyében lezárták a nyomozást) a bíróság megtartotta az előkészítő ülést, amelyen elfogadta a vádiratot, és (dátum nélkül) kitűzte az első tárgyalást. A vádlottak nem vettek részt az előkészítő tárgyaláson, de még aznap ismertették velük az arról felvett jegyzőkönyvet. Akkor terjeszthették elő kérelmüket védő kirendelésére. Az 1957. január 8–14-ig tartó zárt tárgyalást a Budapesti Katonai Bíróság épületében tartották. Dudás tiltakozott a tárgyalás zártnak nyilvánítása ellen, kérte, hogy legalább ügyészi kihallgatását ismételjék meg magyar nyelven, ezért indítványt terjesztett elő a tárgyalás elnapolására, amihez Szabó János védője is csatlakozott. Indítványukat elutasították. A bizonyítási eljárás végén mindkét védő védence felmentését kérte. A tanács Dudás Józsefet szótöbbséggel, Szabó Jánost egyhangúlag nem ajánlotta kegyelemre. Az ítélet-végrehajtásra meg nem erősített hírek szerint nem került sor: a vádlottakat a cellájukban agyonverték.