Perek

Vádlottak: 340 / 1734

1913. 09. 27. Üllő — 1958. 10. 10. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: nyugdíjas

Három elemit végzett, de írni-olvasni nem tudott. Szakmát nem tanult, segédmunkásként vagy kocsikísérőként dolgozott 1950-ig, amikor egy munkahelyi baleset miatt nyugdíjazták. Nyugdíját alkalmi munkákból egészítette ki, egy Nyugati pályaudvarhoz közeli kocsmában mosogatott ételért-italért. 1951-ben megnősült, egy nevelt és egy saját gyermeke volt epilepsziája miatt gyakran gyötörték eszméletvesztős rohamok. – Tagja volt a Magyar Dolgozók Pártjának. Részt vett az 1956. október 23-i tüntetésen, ott volt a Parlament előtt, majd az október 25-i Kossuth téri demonstráción is. A forradalom napjaiban a felgyújtott Horizont könyvesboltból hanglemezeket vitt haza. Október végén a VI. kerületi kapitányságon jelentkezett nemzetőrnek, de elutasították. 30-án nemzetőrök keresték a vele egy házban lakó Mezei György államvédelmi tisztet, kérdésükre megmutatta neki a lakását, amelyet a nemzetőrök állítólag kifosztottak. Az ítéleti tényállás szerint október 31-én részt vett Tóth Ferenc államvédelmi százados meggyilkolásában: bicskájával többször megszúrta, majd segédkezett a felakasztásában. Erős azzal védekezett, hogy soha nem volt bicskája, emelni pedig rokkantsága miatt nem tud. Ott volt december 6-án a Nyugati pályaudvarnál, de az eljárásban nem törekedtek annak felderítésére, hogy milyen módon vett részt az eseményekben.

Erős István ügyében 1957. március 9-én rendelt el nyomozást a politikai rendőrség vizsgálati osztálya. Mayer Antal május elején történt bekapcsolásáig ő volt az ügy elsőrendű gyanúsítottja. Az ügy középpontjában Tóth Ferenc államvédelmi százados 1956. október 31-i meggyilkolása állt. Erős az első kihallgatásain tagadta, hogy része lett volna a százados megölésében. A vizsgálat első szakaszában annak elismerésére szorították rá, hogy a Nagykörút és az Aradi utca sarkán részt vett az akasztásban. A második szakaszban már azzal is gyanúsították, hogy az Eötvös utcában követelte Tóth százados kiadását, akit utána az első között bántalmazott, és bicskával többször megszúrt. Ezt a vádat mindvégig tagadta. A rendőrség 1957. június közepén zárta le a vizsgálatot, és az ügyet vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. Az ügyészség azonban július elején a vizsgálatot vezető „Bruzsa Gábor rendőrnyomozó főhadnagy elvtárs beszámolója értelmében pótnyomozás foganatosítása céljából” visszaadta az ügyet a vizsgálati osztálynak. A pótnyomozás lefolytatását követően augusztus elejére elkészült a vádirat, majd a fővárosi bíróság népbírósági tanácsa a következő hónapban megkezdte a per tárgyalását. Fekete László tanácsa az ötödik tárgyalási napon elkülönítette Erős István, valamint a harmad- és negyedrendű vádlottak ügyét, és újabb pótnyomozást rendelt el, mivel cselekményüket nem látta elegendően feltártnak és bizonyítottnak. Az újrakezdett eljárásban a fővárosi bíróság ugyancsak Fekete László vezette népbírósági tanácsa államrend elleni mozgalom, gyilkosság és lopás címén 1958. február 5-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Erőst, noha a pótnyomozás során felkutatott tanúk semmit nem tettek hozzá az ellene emelt vádak bizonyításához. Az ítélet ellen csak a vádlott és védője fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa az első fokon hozott tényállás és minősítés változatlanul hagyása mellett büntetését halálbüntetésre súlyosította. Kegyelemre nem ajánlották, így az ítélethirdetést követő harmadik napon kivégezték.