Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 1578 / 1734
Tóth Mihály
Életrajz
1929. 10. 10. Horgos
Foglalkozása a peres iratok szerint: hajtó
Erős István és társai pere
A per
Erős István ügyében 1957. március 9-én rendelt el nyomozást a politikai rendőrség vizsgálati osztálya. Mayer Antal május elején történt bekapcsolásáig ő volt az ügy elsőrendű gyanúsítottja. Az ügy középpontjában Tóth Ferenc államvédelmi százados 1956. október 31-i meggyilkolása állt. Erős az első kihallgatásain tagadta, hogy része lett volna a százados megölésében. A vizsgálat első szakaszában annak elismerésére szorították rá, hogy a Nagykörút és az Aradi utca sarkán részt vett az akasztásban. A második szakaszban már azzal is gyanúsították, hogy az Eötvös utcában követelte Tóth százados kiadását, akit utána az első között bántalmazott, és bicskával többször megszúrt. Ezt a vádat mindvégig tagadta. A rendőrség 1957. június közepén zárta le a vizsgálatot, és az ügyet vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. Az ügyészség azonban július elején a vizsgálatot vezető „Bruzsa Gábor rendőrnyomozó főhadnagy elvtárs beszámolója értelmében pótnyomozás foganatosítása céljából” visszaadta az ügyet a vizsgálati osztálynak. A pótnyomozás lefolytatását követően augusztus elejére elkészült a vádirat, majd a fővárosi bíróság népbírósági tanácsa a következő hónapban megkezdte a per tárgyalását. Fekete László tanácsa az ötödik tárgyalási napon elkülönítette Erős István, valamint a harmad- és negyedrendű vádlottak ügyét, és újabb pótnyomozást rendelt el, mivel cselekményüket nem látta elegendően feltártnak és bizonyítottnak. Az újrakezdett eljárásban a fővárosi bíróság ugyancsak Fekete László vezette népbírósági tanácsa államrend elleni mozgalom, gyilkosság és lopás címén 1958. február 5-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Erőst, noha a pótnyomozás során felkutatott tanúk semmit nem tettek hozzá az ellene emelt vádak bizonyításához. Az ítélet ellen csak a vádlott és védője fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa az első fokon hozott tényállás és minősítés változatlanul hagyása mellett büntetését halálbüntetésre súlyosította. Kegyelemre nem ajánlották, így az ítélethirdetést követő harmadik napon kivégezték.
1957.
05. 29.
— 1957.
11. 21.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Tóth Mihály
Nyomozati
cselekmények
Bruzsa Gábor rny. főhadnagy
BM ORFK II. (Politikai Nyomozó) Főosztály Vizsgálati Osztály
Társak
1957.
07. 05.
— 1957.
11. 05.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Tóth Mihály
Intézkedések
dr. Rónai Róbert
nincs adat
dr. Gönczi György
dr. Götz János
Budapest Főváros Ügyészsége
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1958.
01. 22.
— 1958.
02. 05.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1958. 01. 22. — 1958. 02. 05.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
NB.I.7083/1957
Budapesti Fővárosi Bíróság népbírósági tanácsa
nyilvános
Budapest
1958.01.22.
, 01.29. , 02.05.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
III.
Tóth Mihály
dr. Fekete László Árpád
tanácsvezető bíró
dr. Csik Péter
Társak
Kovács Ernő
népbíró
Horváth István
népbíró
Ítélet
Száma: NB.I.7083/1957/2
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 02. 05.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
III.
Tóth Mihály
15 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
igen
Társak
Másodfokú eljárás
1958. 10. 07.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nbf.I.5220/1958
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1958.10.07.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
Társak
dr. Vágó Tibor
tanácsvezető bíró
dr. Radó Ilona
Maróti Károly
népbíró
Varga István
népbíró
Schnierer Ferenc
népbíró
Németh Ferenc
népbíró
Ítélet
Száma: Nbf.I.5220/1958/6
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 10. 07.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
Társak