Foglalkozása a peres iratok szerint: esztergályos

Családja rossz anyagi helyzete miatt az általános iskola elvégzése után azonnal dolgozni kezdett. A nyilas hatalomátvételt követően származásukért üldözött zsidóknak segített a túlélésben (akik erről ötvenhatos pere idején írásbeli nyilatkozatot tettek). Miközben esztergályos ipari tanuló volt, esti tagozaton elvégezte a közgazdasági technikumot. Ez a túlhajszoltság is hozzájárulhatott ahhoz, hogy katonai szolgálata idején, 1953-ban sikertelen öngyilkosságot követett el, amiért leszerelték. 1954-ben megnősült, házasságából gyermeke nem született. A súlyemelőként versenyszerűen sportoló Fáncsik 1956-ban Kőbányán a Villamosgép- és Kábelgyárban dolgozott műszaki ellenőrként. A forradalom kitörését követően kezdetben zömmel a munkahelyén tartózkodott, majd október 28-án nemzetőrnek jelentkezett a Budapest VIII. kerületi kapitányságon, ahol egy kisebb egység parancsnokává nevezték ki. Bázisuk a Corvin mozi közvetlen közelében volt, de mindvégig függetlenek maradtak a corvinistáktól, és a VIII. kerületi kapitányság alá tartoztak. Melléjük rendelt katonákkal és rendőrökkel felügyeltek a rendre, összeszedték a környéken elhagyott fegyvereket. Október 30-án a lövöldözést hallva egyedül ment a Köztársaság térre, ahol fellépett az atrocitások ellen, többeknek segített biztonságba jutni (akik ezt perében nem igazolták). November 4-én csoportjával a Víg utcai kapitányságra vonult vissza a harcok elől. November 6-án éjszaka száznál is több VIII. kerületi fegyveressel Nyugatra indult, miután arról értesült, hogy a szovjetek a határon túlra deportálnak mindenkit, aki részt vett a felkelésben. A több tehergépkocsival menekülő csoportot Tarjánnál egy szovjet páncélos egység támadta meg, öt fiatal meghalt, legalább harmincan megsebesültek. Fáncsiknak tucatnyi társával sikerült elmenekülni, de másnap Környe közelében egy szovjet katonákból és karhatalmistákból álló vegyes egység bekerítette őket. Sebesülten, comblövéssel esett fogságba. Még 1956 végén szabadlábra helyezték, majd 1957 tavaszán egy hónapra ismét őrizetbe vették. 1958. március végén megint letartóztatták, és miután a bíróság első- és másodfokon is bűnösnek találta ellenforradalmi cselekményekben (fegyveres harcban és a Köztársaság téri atrocitásokban), halálra ítélték. Az eljárás elleni tiltakozásképpen az utolsó szó jogán halálbüntetést kért magára, és nem kért kegyelmet.