Perek

Vádlottak: 589 / 1734

1924. 12. 06. Zalaegerszeg — 1959. 12. 22. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: szabósegéd

Apjához hasonlóan a szabómesterségét tanulta ki, majd különböző szövetkezeteknél helyezkedett el. 1947-ben feleségül vette taxisofőr menyasszonyát, akitől egy gyermeke született. Katonának nem hívták be, mert bal keze gyerekkora óta béna volt. 1950-től komoly alkoholproblémákkal küzdött, 1956 nyarán önként jelentkezett elvonókúrára. A forradalom kezdetén csatlakozott a Péterfy Sándor Utcai Kórházban szerveződő önkéntes mentőkhöz, majd felhívásra jelentkezett nemzetőrnek a Budapest VII. kerületi tanácson. Október 30-án társaival együtt ment ki a Köztársaság térre, ahol részt vett a pártház ostromában, majd az épület átkutatásában. Másnap Baross téri nemzetőrök lefegyverezték, mert nem volt nemzetőr-igazolványa. Lemorzsolódott, nemzetőr társaival megszakadt a kapcsolata, de november 4. után egy alkalommal a lakásánál – néhány cimborájával együtt – tüzet nyitott két szovjet tankra. A második szovjet támadást követően több szétlőtt, sérült üzletből (például a Divatcsarnokból, egy zöldségboltból stb.) vitt el árut, ezért társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett rablással is megvádolták. Két évvel a forradalom leverése után, 1958. december 2-án vették őrizetbe.

Az eljárás központjában a Köztársaság téri események, a fegyveres harc, de elsősorban az azt közvetlenül követő atrocitások álltak, a vádlottak egyéb cselekményeinek feltárására kevéssé törekedtek a szervek. A pert hat különböző ügyből rakták össze, a vádlottak legfeljebb egy-egy társukat ismerték. Első fokon két fiatalkorú vádlottat is halálra ítéltek, ezt a másodfokon eljáró népbírósági tanács – a tárgyaláson részt vevő ügyész indítványára – mérsékelte, egyikükét életfogytiglani, a másikét tíz év börtönbüntetésre. A vádlottak közül hárman súlyos fogyatékkal élők voltak, egyiküknek gyerekkorától béna volt az egyik keze, két másiknak a harcokban szerzett sebesülése miatt kellett amputálni az egyik lábát. Közülük kettőt halálra ítéltek, és kivégezték őket. A fő vádról, a foglyoknak a Köztársaság téri fegyveres harcot követő meggyilkolásáról a bíróságon egyik vádlott sem tett beismerő vallomást, Fáncsik György egyenesen azt próbálta bizonyítani, hogy nem az elfogottak legyilkolásában, hanem többük életének a megmentésében vett részt. Az ellene folytatott nyomozás során nem merült fel, hogy ott lett volna a Köztársaság téren, azt ügyészi kihallgatásán, saját védelmére maga hozta elő. Az ítélet a perbe vontaknak a politikai rendőrség vizsgálati osztályán kikényszerített beismerő vallomásán, valamint zömében olyan tanúk vallomásán alapult, akik sértettek (az ostromot túlélő védők) vagy a vádlottak haragosai voltak, illetve maguk is halálos ítélettel fenyegetett eljárás alatt álltak, vagy már kiszabott börtönbüntetésüket töltötték. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa egyhangú döntéssel egyik vádlottat sem ajánlotta kegyelemre.