Perek

Vádlottak: 1584 / 1734

1937. 10. 22. Budapest — 1959. 12. 22. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: segédportás

Házasságon kívül született, édesanyja artista volt. Menhelyen és nevelőszülőknél nevelkedett. Tizenöt éves korában a gyulai gyermekotthonból katonának jelentkezett, de fél év után fiatal kora miatt leszerelték, és visszaküldték Gyulára. Néhány hónapig a városi kertészetnél dolgozott, majd munkahelyét otthagyva Budapestre utazott. A forradalom kitöréséig sokszor változtatott munkát, egyben lakó- és munkahelyet Békéstől Budapesten át Baranya megyéig. Volt lóápoló és bányász, legtöbbször azonban segédmunkásként dolgozott. 1956 szeptemberében egy ismerősével megpróbált Ausztriába szökni, de a határnál elfogták és őrizetbe vették őket. Október 22-én a Gyorskocsi utcába, a Budapesti Körzeti Börtönbe szállították. Miután október 28-án szabadult, csatlakozott a Corvin közi fegyveresekhez. Csoportja ugyanabban a házban volt elszállásolva, ahol Fáncsik György nemzetőregysége. Október 30-án a pártház elfoglalása után ért a Köztársaság térre, részt vett az épület átkutatásában. November 4-ig bázisuknál adott őrszolgálatot. A második szovjet támadás reggelén riadóztatták az egységét, de aznap nem került sor harcra. Másnap a nagy erejű tüzérségi támadás elől társaival együtt a pincéken keresztül a Víg utcába menekült. November 6-án megpróbált kijutni a szovjetek által egyre erősebben támadott területről. A Rákóczi térnél tűzharcba keveredett, bal lábát repesztalálat érte, a sérült testrészt a Koltó Anna Kórházban amputálták. Felgyógyulását követően különböző helyeken dolgozott segédportásként. Két évvel a forradalom leverése után, 1958. december 2-án vették őrizetbe.

Az eljárás központjában a Köztársaság téri események, a fegyveres harc, de elsősorban az azt közvetlenül követő atrocitások álltak, a vádlottak egyéb cselekményeinek feltárására kevéssé törekedtek a szervek. A pert hat különböző ügyből rakták össze, a vádlottak legfeljebb egy-egy társukat ismerték. Első fokon két fiatalkorú vádlottat is halálra ítéltek, ezt a másodfokon eljáró népbírósági tanács – a tárgyaláson részt vevő ügyész indítványára – mérsékelte, egyikükét életfogytiglani, a másikét tíz év börtönbüntetésre. A vádlottak közül hárman súlyos fogyatékkal élők voltak, egyiküknek gyerekkorától béna volt az egyik keze, két másiknak a harcokban szerzett sebesülése miatt kellett amputálni az egyik lábát. Közülük kettőt halálra ítéltek, és kivégezték őket. A fő vádról, a foglyoknak a Köztársaság téri fegyveres harcot követő meggyilkolásáról a bíróságon egyik vádlott sem tett beismerő vallomást, Fáncsik György egyenesen azt próbálta bizonyítani, hogy nem az elfogottak legyilkolásában, hanem többük életének a megmentésében vett részt. Az ellene folytatott nyomozás során nem merült fel, hogy ott lett volna a Köztársaság téren, azt ügyészi kihallgatásán, saját védelmére maga hozta elő. Az ítélet a perbe vontaknak a politikai rendőrség vizsgálati osztályán kikényszerített beismerő vallomásán, valamint zömében olyan tanúk vallomásán alapult, akik sértettek (az ostromot túlélő védők) vagy a vádlottak haragosai voltak, illetve maguk is halálos ítélettel fenyegetett eljárás alatt álltak, vagy már kiszabott börtönbüntetésüket töltötték. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa egyhangú döntéssel egyik vádlottat sem ajánlotta kegyelemre.