Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 905 / 1734
Lendvai Dániel
Életrajz
1937. 06. 21. Érsekújvár
Foglalkozása a peres iratok szerint: alkalmi munkás
Fehér István és társai pere
A per
A perben – a megtorlás számos más eljárásához hasonlóan – azon irányelv következtében került sor halálos ítéletek kiszabására, amely szerint legalább annyi „ellenforradalmárt” kellett halálra ítélni, ahány áldozatot az „ellenforradalom” történései az adott területen a munkáshatalom részéről követeltek. 1956. október 26-án Budakeszin meghalt Sziklai Sándor ezredes, a Hadtörténelmi Intézet és Múzeum parancsnoka, és vele együtt élő apósa, Kiss Lajos, aki a Hazafias Népfront községi elnöke volt. Halálukért tizenhét vádlottat állítottak bíróság elé. Első fokon két halálos ítélet született, de mivel Fehér Istvánt és Tóth Miklóst is távollétükben sújtották vele, őket nem lehetett kivégezni. A hatalmat az sem elégítette ki, hogy másodfokon további két halálos ítéletet szabtak ki, az országból szintén elmenekült Tóth Lajosra és Horváth Zoltánra. Takács Kálmán és Bokor János első fokon tizenöt, illetve tizenegy év börtönbüntetést kaptak. Az elsőfokú tárgyalás végén az ügyész rájuk nem kért halált, mindkettejük bűnösségét izgatásban és szándékos emberölésben látta bizonyítottnak, hiányoztak tehát azok a vádpontok (szervezkedés és gyilkosság), amelyek alapján a halálos ítéleteket a bíróság meghozhatta volna. Ügyvédeik annyira nem látták bizonyítottnak védenceik bűnösségét, hogy Takácsé felmentést kért, Bokoré pedig enyhe ítéletet hullagyalázásért. Az ügyész tudomásul vette az ítéletüket, és egyikük ellen sem jelentett be fellebbezést sem az ítélet megváltoztatásáért, sem súlyosításért. A másodfokú tárgyaláson Takács, Bokor és további öt társuk visszavonták fellebbezésüket, így esetükben az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett. Szeptember 22-én a Legfőbb Ügyészség törvényességi óvást emelt. Ennek következményeként november 3-án a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet, s Takácsra és Bokorra halálbüntetést szabtak ki. 1958. november 6-án, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki őket.
1957.
01. 21.
— 1957.
03. 18.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Lendvai Dániel
Nyomozati
cselekmények
Nagy László rny. százados
BM ORFK II. (Politikai Nyomozó) Főosztály Vizsgálati Osztály
Társak
1957.
04. 03.
— 1957.
04. 30.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Lendvai Dániel
Intézkedések
Almásiné dr. Törőcsik Anna
dr. Götz János
dr. Gönczi György
Budapest Főváros Ügyészsége
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1957.
07. 05.
— 1958.
11. 03.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1957. 07. 05. — 1957. 11. 04.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
B.XIII.1990/1957
Budapesti Fővárosi Bíróság
nyilvános
Budapest
1957.07.05.
, 08.09. , 08.13. , 08.15. , 08.21. , 09.09. , 09.11. , 09.13. , 09.16. , 09.30. , 10.02. , 10.04. , 10.08. , 10.10. , 10.14. , 10.16. , 10.18. , 10.26. , 10.26. , 11.04.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
X.
Lendvai Dániel
dr. Kelemen Gézáné
tanácsvezető bíró
Molnár György
Társak
Kórádi János
népi ülnök
Kócs Sándor
népi ülnök
Ítélet
Száma: B.XIII.1990/1957/29
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1957. 11. 04.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
X.
Lendvai Dániel
4 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
igen
Társak
Másodfokú eljárás
1958. 06. 16. — 1958. 06. 21.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nbf.III.5110/1958
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1958.06.16. , 06.18. , 06.21.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
Társak
dr. Mecsér József
tanácsvezető bíró
dr. Borsi Zoltán
Sánta Istvánné
népbíró
Dudás János
népbíró
Masszi Lajos
népbíró
Szente József
népbíró
Ítélet
Száma: Nbf.III.5110/1958/49
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 06. 21.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
Társak
Törvényességi óvás utáni eljárás
1958. 11. 03.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nb.törv.5258/1958
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1958.11.03.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
X.
Lendvai Dániel
dr. Mecsér József
tanácsvezető bíró
dr. Borsi Zoltán
Társak
Sánta Istvánné
népbíró
Dudás János
népbíró
Masszi Lajos
népbíró
Szente József
népbíró
Ítélet
Száma: Nb.törv.5258/1958/8
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 11. 03.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
X.
Lendvai Dániel
8 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
igen
Társak