1917. 04. 28. Budapest — 1959. 10. 28. Budapest
Foglalkozása a peres iratok szerint: szállítómunkás
Árvaházban, majd nevelőszülőknél nevelkedett. Négy polgári iskolai osztály elvégzése után lakatosnak tanult, de szakmájában nem szabadult fel. Munkahelyein általában szállítómunkásként dolgozott. A háború idején többször behívták katonának, frontszolgálatot is teljesített. 1943-ban megnősült, házasságából gyermek nem született, 1956-ban feleségével elváltak. 1945-ben belépett a kommunista pártba, de a következő évben kimaradt. 1952-ben csalásért egy év, 1955-ben orgazdaságért tíz hónap börtönbüntetésre ítélték. Ez utóbbi büntetését azért kapta, mert vásárolt egy órát, amelyről később kiderült, hogy lopott volt. Testvére, Barabás József alezredesi rendfokozatban a Katonai Térképészeti Intézet parancsnoka volt.
A fegyverszünet bejelentése után csatlakozott a Budapest XIV. kerületi nemzetőrséghez. Járőröztek, ellenőrizték a gépkocsikat, felügyeltek a közrendre. A nemzetőrök október 30-án részt vettek a Köztársaság téri pártház elleni támadásban, de Barabás mindvégig tagadta, hogy ott lett volna. A peres iratok szerint november 4-én csatlakozott ahhoz a csoporthoz, amely a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésében felvette a harcot a szovjet csapatokkal. Barabás csak azt ismerte el, hogy nemzetőrként részt vett a rend fenntartásában. 1958. október 1-jén vették őrizetbe.