Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 269 / 1734
D. Tóth Ferenc
Életrajz
1939. 11. 04. Dévaványa
Foglalkozása a peres iratok szerint: vájár
Futó János és társai pere
A per
Az ügy középpontjában az 1956. november 4. után a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésében vívott fegyveres összecsapások álltak. A politikai rendőrség törekedett bizonyítékokat gyűjteni arra, hogy a vádlottak részt vettek a Köztársaság téri pártház ostromában és az épület elfoglalását követő kegyetlenkedésekben, de ez kevéssé volt eredményes. A jogerős halálos ítélet alapján kivégzettek számát tekintve ez volt a megtorlás legnagyobb pere: tizenegy embert ítéltek halálra, és mindannyiukat kivégezték. A nem halálra ítéltek többsége nem mert fellebbezni, nehogy másodfokon őt is a legsúlyosabb ítélettel sújtsák. A vádlottak jórészt a Keleti pályaudvar környéki szegénynegyedben, a Jobbágy és a Százház utcában laktak. Sokan büntetett előéletűek voltak, de nem bűnözők, aminek Hollós Ervin nevezte őket. Többnyire kisebb súlyú, ma már nem büntetendő vétségekért (csavargás, közveszélyes munkakerülés) kapták az ítéletet, de volt, akit súlyos bűncselekményért ítéltek el. Az eljárás azt volt hivatva bizonyítani, hogy a fegyveres ellenforradalmárok visszaeső bűnözőkből, alvilági vagy félig alvilági elemekből álltak. Az eljárás alá vontak köre a vizsgálati szakaszban többször változott. Először Futó János és társai ellen indult vizsgálat 1958 nyarán. A per elítéltjeinek többségét 1958. október 1-jén az ennek során és más fedett nyomozásokból szerzett információk alapján vonták eljárás alá. A vizsgálatot mindvégig a politikai rendőrség vizsgálati osztálya folytatta. A Tutsek-tanács elsősorban a vádlottak nyomozás során tett beismerő vallomásaira alapozta az ítéletét, amelyet legtöbbjük már az ügyészségi kihallgatáson visszavont, és e mellett a tárgyaláson is kitartott. A visszavonást azzal indokolták, hogy a vádakat elismerő vallomásukat a politikai rendőrségen kényszer hatására tették. Ezt látszik alátámasztani, hogy a rendőrségi vizsgálat lezárása után többen a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházába kerültek. Az elsőfokú ítélet után a halálra ítéltek szökést terveztek, de két társuk feladta őket. Többen a Legfőbb Ügyészségnek írt beadványban tettek panaszt a nyomozók és a népbírósági tanács törvénysértései ellen – eredménytelenül. Különösen Keller Károly nem tudott beletörődni sorsába, kétszer is összezúzta zárkája berendezését, nekitámadt az őröknek. Ezért a börtönben rendszeresen nyugtatóval, Sevenállal kezelték. A halálra ítéltek azt is tervezték (leginkább Keller), hogy a fellebbviteli tárgyaláson megtámadják a bíróságot, ezért az ülést fokozott biztonsági óvintézkedések mellett rendezték meg. Több vádlottról tárgyalás közben sem vették le a kéz- és lábbilincset, Kellert pedig ki is vezették.
1958.
10. 10.
— 1959.
03. 17.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
D. Tóth Ferenc
Nyomozati
cselekmények
Antal Ferenc r. hadnagy
Belügyminisztérium
Társak
1959.
04. 17.
— 1959.
04. 23.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
D. Tóth Ferenc
Intézkedések
dr. Mátsik György
dr. Götz János
dr. Avar Jenő
Fővárosi Főügyészség
Budapest Főváros Ügyészsége
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1959.
04. 28.
— 1959.
05. 29.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1959. 04. 28. — 1959. 05. 29.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nb.XI.9019/1959
Budapesti Fővárosi Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1959.04.28. , 04.29. , 05.04. , 05.05. , 05.06. , 05.07. , 05.12. , 05.13. , 05.14. , 05.19. , 05.20. , 05.26. , 05.27. , 05.29.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
XX.
D. Tóth Ferenc
dr. Tutsek Gusztáv
tanácsvezető bíró
dr. Mátsik György
Társak
Bihari Lajos
népbíró
Melegh Lajos
népbíró
Ítélet
Száma: T.Nb.XI.9019/1959
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1959. 05. 29.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
XX.
D. Tóth Ferenc
6 év börtön
részleges vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
igen
Társak
Másodfokú eljárás
1959. 10. 19. — 1959. 10. 26.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
T.Nbf.I.60/1959
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1959.10.19. , 10.20. , 10.22. , 10.26.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
Társak
dr. Borbély János
tanácsvezető bíró
dr. Borsi Zoltán
Sulyán György
népbíró
Maróti Károly
népbíró
Keresztes Sándor
népbíró
Szabó Sándor
népbíró
Ítélet
Száma: T.Nbf.I.60/1959/16
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1959. 10. 26.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
Társak