Perek

Vádlottak: 677 / 1075

1929. 09. 12. Telki — 1958. 11. 28. Budapest

Születési név: Tóth József

Foglalkozása a peres iratok szerint: segédmunkás

Házasságon kívüli gyermekként született, szüleivel csak egyetlen alkalommal találkozott, 1946-ban. Tízéves koráig menhelyen és nevelőszülőknél nevelkedett, akkor fogadta örökbe és vette nevére egy csepeli munkás. Szabógépésznek tanult, de nem dolgozott a szakmájában. 1945-ben egy szovjet alakulathoz csapódva barangolta be az országot, majd eljutott Németországba. Ott 1946-ban lopásért négy hónap börtönre ítélték, majd kiutasították az országból. Még ugyanazon év végén Magyarországon is bíróság elé került, lopás vádjával fél év fogházbüntetésre ítélték. 1955-ig négyszer ítélték el, utoljára betöréses lopásért kapott négy év börtönt. Nőtlen volt, utolsó büntetése előtt a vele egy perben elítélt Bakos Gyulánéval élt együtt. 1956. október 26-án szabadult az oroszlányi büntetés-végrehajtási munkahelyről, amikor az őrség a többezres tüntetésnek engedve az összes foglyot kiengedte. Majdani pertársával, Galgóczi Zoltánnal gyalog indult Budapestre, ahova két nappal később, október 28-án jutottak el. Október 30-án délelőtt élettársával, Bakosnéval, valamint Galgóczival a Corvin köz környékén szemügyre vette a harcok nyomait, majd az MDP budapesti pártbizottságának székházánál kialakult lövöldözés hírére társai kíséretében a Köztársaság térre ment. A peres iratok szerint kezdetben csak szemlélője volt a harcnak, de miután fegyverhez jutott, Galgóczival együtt részt vett az ostromban, majd az épület elfoglalása után a foglyok legyilkolásában és a pártház kifosztásában is. Az ostrom estéjén csatlakozott az őt igazoltató VII. kerületi nemzetőrökhöz, másnap Galgóczit is bevonta az egységbe. Bázisuk kezdetben a Wesselényi utcában, majd az Almássy téren, végül a Royal szállóban volt. Részt vett házkutatásokban, november 3-án társaival együtt egy katonai raktárból nagyobb mennyiségű fegyvert és egyéb felszerelést vitt a bázisukra. November 5-én csatlakozott a szovjetek ellen harcolókhoz. November végén Galgóczival és annak két testvérével megpróbált Csehszlovákián keresztül Nyugatra menekülni. November 23-án Hidasnémetinél lépték át a határt, de csehszlovák határőrök őrizetbe vették, és átadták a magyar szerveknek. Január 21-én tiltott határátlépés miatt helyezték előzetes letartóztatásba, majd az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították, hogy folytassa büntetésének letöltését, amelyből a forradalmi események szabadították ki. Ötvenhatos cselekményei miatt 1957. július 30-án indult ellene eljárás. A kép forrása: Budapest Főváros Levéltára

A per középpontjában a Köztársaság téri ostrom és az azt követő erőszakos cselekmények álltak. A fennmaradt dokumentumok szerint a vádlottak egy részének ügyében szovjetek végezték a rendőrségi vizsgálatot, de legalábbis részt vettek a munkában. A per több ügyből tevődött össze. A nyomozati szakban a Galgóczi Zoltánnal egy eljárás alá vont gyanúsítottak köre annyiszor változott, hogy a kutatás jelenlegi szintjén nem lehet pontosan rekonstruálni, mikor, kikből állt a vele együtt bíróság elé állítani tervezett csoport. A tíznél is több gyanúsítottból végül Galgóczi, Nagy József és Bakos Gyuláné lettek a per vádlottjai, a többieket más eljárásokban állították bíróság elé, vagy megszüntették ügyükben a nyomozást. Később csatolták Galgócziékhoz Vass Lajos ügyét, aki ellen eredetileg egy ötvenhattól független rablás miatt indult büntetőeljárás, majd Simon Gáborét, akinek a forradalom leverése után folytatnia kellett 1955-ben rárótt büntetésének letöltését. Lachky Albert, Burgermeister József és Oláh Attila ötvenhatos perét 1957. július 26-án kezdte tárgyalni a fővárosi bíróság Brandstätterné dr. Tóth Matild vezette népbírósági tanácsa. Ellenük ügyészi indítványra rendeltek el pótnyomozást, aminek folytán ügyüket egyesítették a Galgóczi Zoltán és társai perrel. A vádlottak 1956 előttről ismertek egy-két személyt pertársaik közül: többségük különböző fegyintézetekből (Bakosné kivételével, aki 1956 előtt nem volt börtönben), Lachky, Burgermeister és Oláh Attila pedig – utóbbit nem ítélték halálra – egyaránt Nagymaroson lakott, barátok voltak. Az elsőfokú tárgyalás idejére a majdan halálra ítélt vádlottakat visszaszállították a politikai rendőrség Gyorskocsi utcai házi fogdájába. Galgóczi Zoltán a nyomozati szakaszban mindaddig tagadta részvételét a pártház elfoglalásában és a foglyok kivégzésében, amíg nem szembesítették társai és az ostromot túlélt védők őt terhelő vallomásaival. A tárgyaláson is tagadta a főbenjáró vádakat, de amikor a tanácsvezető bíró figyelmeztette, hogy azokat bizonyítják az ellene valló tanúk, minden esetben visszakozott. A Köztársaság téren kívüli tetteit beismerte, bár azok súlyát igyekezett kisebbíteni. A nyomozás során kezdetben Nagy József is tagadta részvételét a pártház elfoglalásában és a foglyok kivégzésében, de az őt bűnösnek mutató vallomások megtörték, és a vádakat egyre erőteljesebben igazoló vallomásokat tett. A tárgyaláson a legsúlyosabb vádakban ártatlannak mondta magát. Vass Lajos a vizsgálat során meg nem történt cselekményekben is bűnösnek vallotta magát, de „beismerő” vallomásai egy részét a vizsgálati szakasz végén és a tárgyaláson is visszavonta. Bakos Gyuláné társai vallomásai ellenére is kitartott amellett, hogy a pártházban nem járt, és az elfogott védők elleni atrocitásokban sem vett részt. Lachky Albert részletes vallomást tett arról, hogy hol és miként vett részt fegyveres harcban, de mindvégig kitartott amellett, hogy a Köztársaság téren nem a foglyok legyilkolásában, hanem ellenkezőleg, mentésükben működött közre. Burgermeister József elismerte, hogy nemzetőrként részt vett az ostromban, de következetesen tagadta szerepét a foglyok legyilkolásában. Simon Gáborra nem tudták rábizonyítani, hogy részt vett az ostromban és az azt követő gyilkosságokban. Terhére azt állapította meg az ítélet, hogy „jelen volt mindazoknál az eseményeknél, amelyek során a pártház védőit lemészárolták és a pártházat kifosztották”. Mivel a halálra ítélt vádlottakat az első és másodfokon eljáró népbírósági tanács sem ajánlotta kegyelemre, három nappal a jogerős ítélet meghozatalát követően kivégezték őket.