Foglalkozása a peres iratok szerint: foglalkozásnélküli

Házasságon kívüli gyerekként született, apját nem ismerte. Anyja gyermekmenhelyre adta, ahonnan családokhoz került. Tíz éven át egy kerekegyházi parasztcsaládnál, később rövid ideig egy papnál lakott, majd Budán, a kapucinusoknál élt. Iskolába jóformán nem járt, írni-olvasni alig tudott. Tizenhat évesen megtalálta az anyját, de mivel annak új férje nem tűrte meg, el kellett költöznie. 1945 előtt négyszer ítélték el kisebb köztörvényes cselekményekért, legsúlyosabb büntetése egy év börtön volt, amelyet lopásért kapott. 1942-ben behívták katonának, de megszökött. 1944-ben egy óvóhelyen ismerkedett meg az első feleségével, akitől vérbajt kapott. 1946-ban csehszlovákiai rokonaihoz ment, ahol kikezelték. 1956 elején hazatelepült. Rövid ideig az Egyedi Kismotor és Gépgyárban dolgozott, majd április–májusban mint ön- és közveszélyes elmebeteget epileptikus alkatú pszichopátiával kezelték a Róbert Károly körúti kórház zárt osztályán. Augusztusban másodszor is megnősült, de a felesége két nap után visszament az előző férjéhez. Garamszegi ekkor otthagyta Budapestet, és az iszkaszentgyörgyi bauxitbányába ment dolgozni. 1956. október végén vagy november elején csatlakozott a Baross téri nemzetőregységhez, ahol fegyvert és igazolványt kapott. A házkutatások során tanúsított önkényes és erőszakos magatartása miatt a társai lefegyverezték és őrizet alá helyezték, de megszökött. November 4-én csatlakozott a II. kerületi tanácsházára települt csoporthoz. Ott megismerkedett két nővel, november 7-én Szabó bácsi Széna téri fegyvereseihez szegődve velük indult Hűvösvölgy felé. Együtt volt a fegyveresekkel a pesthidegkúti SZOT-üdülőben is, ahol az egyik nőismerősét véletlenül vagy szándékosan lábon lőtte. Amikor a felkelők Nagykovácsi felé indultak, lemaradt tőlük. A Dunántúlra ment, és kéregetésből élt. A periratok szerint felkötötte a karját, és „hős Maléter katonának” adta ki magát. 1957. március 1-jén vették őrizetbe.