Foglalkozása a peres iratok szerint: lakatos

Munkáscsaládban született, apja rakodó, anyja takarítónő volt. Mivel a szülők nem tudták eltartani a három gyermeküket, hosszabb ideig a nagyszüleinél élt. Három polgári iskolai osztály elvégzése után lakatosnak tanult, de a háború miatt nem tudott felszabadulni a szakmájában. Egy ideig alkalmi munkákat végzett, majd kitanult kárpitosnak, de nem tudott elhelyezkedni a szakmájában. Kabinos lett a Dagály strandon, majd kocsitisztító az Utasellátó Vállalatnál. 1950-ben, elsősorban nehéz anyagi helyzete miatt megpróbált Ausztriába szökni, de a határon elfogták, majd két és fél év börtönbüntetésre ítélték. Miután 1952-ben szabadult Miskolcról, segédmunkásként kapott munkát az Angyalföldi Vasszerelvénygyárban. Átképezte magát lakatosnak, többszörös kiváló dolgozó és sztahanovista lett. 1954-től az üzemi bizottság tagja volt. 1954-ben (részben orvosi javaslatra) kiemelték, minőségellenőr lett, de munkatársai körében megőrizte a népszerűségét. 1953-ban megnősült, feleségével egy örökbe fogadott gyereket neveltek. A forradalom kitörésekor az igazgatóság kérésére belépett a gyárőrségbe, október 27-én a munka felvétele mellett agitált. Az üzemvezetés kérésére vállalta, hogy a rádión keresztül felszólítja a dolgozókat a munka október 29-i, hétfői felvételére. Ekkor szembesült azzal, milyen pusztításokat okozott a harc a belső kerületekben. Ennek hatására csatlakozott a Corvin közi fegyveresekhez, hogy részt vegyen velük az október 23-i követelések valóra váltásában. Kezdetben a sebesültek ellátásában, a halottak összegyűjtésében és eltemetésében segédkezett, szerepet vállalt az őrség és a fogda ellenőrzésében. Amikor a fegyverszünet után a corvinisták is a nemzetőrség részei lettek, ő tartotta a kapcsolatot Maléter Pál ezredessel. Ő kísért el hozzá egy Győrből érkezett küldöttséget, majd Maléter megbízására ment fegyverért a Gábor Áron Tüzértiszti Iskolába, ahol a hallgatók – a periratok szerint – az ő beszédének a hatására álltak a forradalom mellé. November 4-én hajnalban ügyeletesként Géczi riasztotta a nemzetőröket a második szovjet támadás hírével, amelyről megpróbálta személyesen értesíteni Nagy Imrét, de már nem jutott be a Parlamentbe. A november 4. utáni fegyveres harcban nem vett részt, de munkahelyén folytatta a küzdelmet. November 24-én beválasztották a végleges munkástanácsba, amelynek később – 1957. június 24-i őrizetbe vételéig – az elnöke volt. A kép forrása: Budapest Főváros Levéltára