Szegényparaszti családban született. A hat elemi elvégzése után napszámosként kezdett dolgozni. 1943-ban hívták be katonai szolgálatra. A keleti fronton szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948-ban térhetett haza. Megnősült, házasságából két gyermeke született. Három éven át bányász volt, de egészsége nem bírta a föld alatti munkát. Ekkor kocsikísérőként a Pásztói Tejipari Vállalathoz került, letartóztatásáig ott dolgozott. A forradalomban nem vett részt. Társával, a később vele együtt kivégzett Geczkó Istvánnal együtt tejet és tejterméket fuvaroztak a pásztói tejüzemből. (Az élelemtermelésben- és szállításban részt vevőkre nem terjedt ki a sztrájk.) Alapi, miután megtudta, hogy a szovjetek százával deportálják a határon túlra a felkelésben részt vett fiatalokat, december 4-én felvetette, hogy a deportálások megakadályozása érdekében rongálják meg a vasútvonalat. A megvalósításba bevonták Kiss Antalt, Kelemen Károlyt és Tóth Miklóst. 1956. december 5-én a mátraszőlősi kőbányából szerezték meg a robbanóanyagot. Tervük végrehajtására december 8-án az aznapi salgótarjáni vérengzés miatti felháborodásukban szánták el magukat. Alapi aznap fuvart vitt Salgótarjánba, így szemtanúja lett a sortűznek. A végrehajtásban végül – felesége kérésére – nem vett részt. Geczkó és Kiss – miután meggyőződtek arról, hogy nem jön vonat, és senki sincs a közelben – késő este felrobbantották a Pásztó és Szurdokpüspöki közötti vasúti hidat. A robbantás előtt a forgalmistától megtudakolták, hogy aznap este megy-e arra vonat, majd a robbantás után értesítették a pályamestert, hogy ne engedjen szerelvényt arra a szakaszra, nehogy tragédia történjen. A híd tartóoszlopai súlyosan megrongálódtak, a vasúti közlekedést ezen a vonalon a helyreállításig szüneteltetni kellett. A fel nem használt robbanószert, valamint Tóth Miklós kispuskáját, amelyet Geczkó István rejtett el, az 1957. április 23-án tartott házkutatás során találták meg a rendőrök.