1924. 07. 31. Debrecen — 1959. 10. 10. Budapest
Foglalkozása a peres iratok szerint: géplakatos
Apja kertészeti napszámos volt. Hatéves korában menhelyre került, majd nevelőszülőkhöz, csupán három elemi iskolai osztályt végzett el. A háborúban elvesztette a szüleit, és két testvérét is. 1938-tól kifutófiúként dolgozott, majd 1942-ig lakatosnak tanult, utána 1945-ig cséplőgépkezelőként és gépkocsivezetőként dolgozott. Elmondása szerint többször internálták kommunista nézetei miatt. 1945 tavaszán önként jelentkezett a demokratikus hadseregbe, ugyanekkor lépett be a kommunista pártba, aminek 1948-ig volt a tagja. 1946 őszén leszerelt, ezt követően különböző helyeken, de mindig a szakmájába dolgozott. 1947-ben megnősült, 1953-ban fia született, de a következő évben különváltak, majd 1957-ben törvényesen is elváltak. A gyereket nála helyezte el a bíróság. 1947-ben 15 napi, 1949-ben hat havi fogházra ítélték lőfegyver engedély nélküli tartása miatt. 1949-től lakott Budapesten, kezdetben a Ganz Villamossági Gyárban, majd egy gumijavító KTSZ-nél dolgozott karbantartó lakatosként.
A periratok szerint a forradalomban nem vett részt, de belépett a Forradalmi Ifjúsági Szövetségbe, amelynek az I. kerület Mészáros utcai pártházban volt a központja. Állítólag 1957 elején többeknek segített Jugoszláviába szökni, de ő kétszer is hiába próbálkozott átjutni a határon. 1957 tavaszán nagyobb mennyiségű fegyverzetet (hét géppisztolyt és lőszereket) talált a telkén, ezeket lezsírozva, vízmentes csomagolásban elásta. Talált egy pisztolyt, azt is elrejtette. 1958 nyarán barátja és munkatársa, Edei László, miután tudomást szerzett a fegyverekről, azzal zsarolta, hogy feljelenti, amennyiben nem segít neki disszidálni, illetve kérte-követelte tőle a pisztolyt. Vallomásai szerint Gombos próbálta barátját lebeszélni az ország elhagyásáról, illetve próbált kimaradni az egész ügyből, de Edei nem tágított. Végül 1958. augusztus 18-án együtt elindultak el Budapestről, majd több napra megálltak Solymár közelében, a Rózsika-forrásnál. Augusztus 20-án Gombos megölte Edeit, pénzét és óráját elvette, a holttestet pedig elásta. Azt csak 1959. február 15-én találták meg. A gyanú hamar rá terelődött, már 1959. március 5-én őrizetbe vették.