Perek

Vádlottak: 463 / 1734

1924. 07. 31. Debrecen — 1959. 10. 10. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: géplakatos

Apja kertészeti napszámos volt. Hatéves korában menhelyre került, majd nevelőszülőkhöz, csupán három elemi iskolai osztályt végzett el. A háborúban elvesztette a szüleit, és két testvérét is. 1938-tól kifutófiúként dolgozott, majd 1942-ig lakatosnak tanult, utána 1945-ig cséplőgépkezelőként és gépkocsivezetőként dolgozott. Elmondása szerint többször internálták kommunista nézetei miatt. 1945 tavaszán önként jelentkezett a demokratikus hadseregbe, ugyanekkor lépett be a kommunista pártba, aminek 1948-ig volt a tagja. 1946 őszén leszerelt, ezt követően különböző helyeken, de mindig a szakmájába dolgozott. 1947-ben megnősült, 1953-ban fia született, de a következő évben különváltak, majd 1957-ben törvényesen is elváltak. A gyereket nála helyezte el a bíróság. 1947-ben 15 napi, 1949-ben hat havi fogházra ítélték lőfegyver engedély nélküli tartása miatt. 1949-től lakott Budapesten, kezdetben a Ganz Villamossági Gyárban, majd egy gumijavító KTSZ-nél dolgozott karbantartó lakatosként. A periratok szerint a forradalomban nem vett részt, de belépett a Forradalmi Ifjúsági Szövetségbe, amelynek az I. kerület Mészáros utcai pártházban volt a központja. Állítólag 1957 elején többeknek segített Jugoszláviába szökni, de ő kétszer is hiába próbálkozott átjutni a határon. 1957 tavaszán nagyobb mennyiségű fegyverzetet (hét géppisztolyt és lőszereket) talált a telkén, ezeket lezsírozva, vízmentes csomagolásban elásta. Talált egy pisztolyt, azt is elrejtette. 1958 nyarán barátja és munkatársa, Edei László, miután tudomást szerzett a fegyverekről, azzal zsarolta, hogy feljelenti, amennyiben nem segít neki disszidálni, illetve kérte-követelte tőle a pisztolyt. Vallomásai szerint Gombos próbálta barátját lebeszélni az ország elhagyásáról, illetve próbált kimaradni az egész ügyből, de Edei nem tágított. Végül 1958. augusztus 18-án együtt elindultak el Budapestről, majd több napra megálltak Solymár közelében, a Rózsika-forrásnál. Augusztus 20-án Gombos megölte Edeit, pénzét és óráját elvette, a holttestet pedig elásta. Azt csak 1959. február 15-én találták meg. A gyanú hamar rá terelődött, már 1959. március 5-én őrizetbe vették.

Gombos Lászlót 1959. március 5-én helyezték előzetes letartóztatásba. Kezdetben gyilkossággal és rablással gyanúsították, később fegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel, tiltott határátlépési kísérlettel és tiltott határátlépéshez való segítségnyújtással is megvádolták. A gyilkosságnak nem volt szemtanúja, a holttest pedig olyan állapotban volt, mire megtalálták, hogy az alapján kevéssé lehetett rekonstruálni a bűncselekmény elkövetését. A fő vádpont tehát alapvetően a vádlott beismerő vallomásán alapult. Gombosnak pedig két, érdemi kérdésben eltérő vallomása volt. Rendőrségi vallomása szerint, miután eredménytelenül igyekezett Edeit eltéríteni szándékától, elhatározta, hogy végez vele, ezzel a céllal csalta ki a Rózsika-forráshoz, ahova előre kivitt egy ásót, hogy majd azzal ássa el a holttestet. Edeit közvetlen közelről lőtte fejbe. Ezen – a bíróság által tényállásba emelt, vagyis a történteket helyesen rekonstruáló – vallomás szerint tehát előre megfontolt szándékkal (ráadásul különös kegyetlenséggel) követte el tettét, amelyet a bíróság a legsúlyosabb büntetést maga után vonó gyilkosságnak minősített. Ezt a vallomását azonban Gombos az ügyészségen egy lényeges ponton megváltoztatta, és a tárgyaláson is így számolt be a történtekről. Eszerint nem készült a gyilkosságra, noha lehetőségként többször felmerült benne, hogy megszabadul az őt zsaroló Edeitől. Azért ölte meg, mert amikor Edei megelégelte a várakozást Solymár mellett, az ő táskája után nyúlt, amiben benne volt a pisztolya, és megijedt, hogy elveszi tőle. Ekkor sújtott rá az ásóval, majd lőtte le. Ebben az esetben viszont a cselekménye nem gyilkosság, hanem szándékos emberölés, amelynek maximális büntetése nem rendkívüli eljárásban tizenöt év börtön volt. Mindkét változatra voltak tárgyi bizonyítékok. Az elsőre az, hogy Gombosnál volt egy ásó, amelyre a disszidáláshoz valóban nem lett volna szükség. A másodikra pedig az, hogy a fegyvereket szerető, és használatukhoz értő Gombos néhány centiméter távolságból nyilván agyon tudta volna lőni az áldozatot, márpedig Edei nem az őt ért lövések miatt halt meg. A Pest Megyei Bíróság 1959. május 21-én gyilkosság, hatszáz forinton felüli kárt okozó lopás, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, két rendbeli tiltott határátlépés kísérlete és két rendbeli tiltott határátlépéshez való segítségnyújtás vádjával halálra ítélte Gombost. A Legfelsőbb Bíróság szeptember 9-én részlegesen megváltoztatta a minősítést: a lopást lopásnak és sikkasztásnak minősítette, és négy rendbeli tiltott határátlépéshez való segítségnyújtást állapított meg, de az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta. A bírósági tanács tagjaiból alakult kegyelmi tanács egyhangúlag kegyelemre ajánlotta. Az Elnöki Tanács azonban október 8-án elutasította Gombos kegyelmi kérvényét, így két nappal később, a Kozma utcai börtön udvarán kivégezték.