Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 293 / 1734
Dick Ferenc
Életrajz
1938. 09. 28. Pécs
Herczeg József és társai pere
A per
A szigetvári ifjabb Herczeg József lakásán egy 1957. augusztus 21-én tartott házkutatás során egy karabélyt, egy pisztolyt, öt kézgránátot és nagyobb mennyiségű lőszert találtak. Azonnal őrizetbe vették, és még aznap előzetes letartóztatásba helyezték. Vallomása szerint a karabélyt öccsével együtt vitte haza, a pisztolyt pedig még 1949-ben szerezte, és azt az 1952-es fegyverrejtegetési ügye során nem kobozták el tőle. Nem vett részt a forradalomban, de 1957 tavaszán megtudta, hogy nemzetőrök a várfal egyik üregében elrejtettek több géppisztolyt. Egy alkalommal Gyula nevű testvérével hazavitte megtisztítani a fegyvereket, amelyeket később visszatettek a rejtekhelyre. Mivel a bizonyítékok rendelkezésre álltak, öccsével és öt társával együtt 1957. szeptember 4-én statáriális bíróság elé állították. A Kaposvári Katonai Bíróság még aznap halálra ítélte fegyver- és lőszerrejtegetés miatt. Vele együtt szabtak ki halálbüntetést Kirizs János másodrendű és Dick Károly negyedrendű vádlottra is. A harmadrendű vádlott Kirizs Józsefet felmentették, a többiek tizenkét és tizennégy év közötti börtönbüntetéseket kaptak. Az ügyész mindhárom halálra ítéltet kegyelemre javasolta, a bírói tanács nem jutott egységes döntésre. Az Elnöki Tanács Kirizs és Dick büntetését életfogytiglani, illetve tizenöt év szabadságvesztésre enyhítette, Herczeg kegyelmi kérvényét azonban elutasította. 1957. október 4-én, Kaposváron végezték ki. A Szigetvári Járási Ügyészség egy 1957. december 28-án kelt feljegyzése szerint a Herczeg testvéreket saját apjuk jelentette fel. Idősebb Herczeg József később, hogy Gyula fiát kihozza a börtönből, megpróbálta magára vállalni a bűncselekményt, de az ügyészség nem fogadta el a vallomását.
1957.
08. 22.
— 1957.
08. 23.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Dick Ferenc
Nyomozati
cselekmények
nincs adat
Szigetvári Járási RK
Társak
1957.
09. 04.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Dick Ferenc
Intézkedések
Légrádi Gyula százados
Kaposvári Katonai Ügyészség
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1957.
09. 04.
Bírósági szakasz
Egyfokú eljárás
1957. 09. 04.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
B.I.166/1957
Kaposvári Katonai Bíróság mint rögtönítélő bíróság
nyilvános
Kaposvár
1957.09.04.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
VII.
Dick Ferenc
dr. Csohány László hb. főhadnagy
tanácsvezető bíró
Légrádi Gyula százados
Társak
Lőkös Aladár főhadnagy
katonai ülnök
Lubiák István százados
katonai ülnök
Ítélet
Száma: B.I.166/1957
Kihirdetés helye: Kaposvár
Időpontja: 1957. 09. 04.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
VII.
Dick Ferenc
11 év 8 hónap börtön
ítéletben foglalt
igen
Társak