Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 675 / 1734
Kaszmann Albert
Életrajz
1921. 07. 12. Budafok
Foglalkozása a peres iratok szerint: gyári munkás
Hufnágel István és társai pere
A per
Az ügyben 1957. februárban került sor az első őrizetbe vételekre. A nagytétényi nemzetőrök ellen kezdetben köztörvényesített vádak alapján a Budapest XXII. kerületi kapitányság folytatott vizsgálatot. Ügyük június elején került a politikai rendőrség budapesti vizsgálati osztályához, akkor vonták össze a nagytétényi nemzeti bizottság vezetői elleni nyomozással. A nemzeti bizottság elnöke volt az elsőrendű vádlott, de az eljárás középpontjában a nemzetőrség tevékenysége állt. Mindkét, a perben halálra ítélt és kivégzett vádlott nemzetőr volt (Fáy Ferenc a nemzetőrség parancsnoka). Ítéletük azért aránytalanul súlyos, mert Nagytétényben sem a nemzetőrség, sem mások nem követtek el olyan súlyú vagy jellegű cselekményeket, amelyek alapul szolgálhattak volna a halálos ítéletekhez. A település területén nem zajlott fegyveres harc, és más, súlyos következményekkel járó erőszakos cselekmény sem történt. A nemzetőrség – amely előbb alakult meg, mint annak országos, központi parancsnoksága – mindvégig együttműködött a helyi rendőrséggel és a honvédséggel, október 29-től együtt teljesítettek szolgálatot. A szervezet feladata a közrend fenntartása volt, amit eredményesen látott el: megakadályozta fegyverek és lőszerek széthordását, és elejét vette a személyes leszámolásoknak is. A büntetőeljárás során a vádak folyamatosan súlyosbodtak és szaporodtak. Különösen ez utóbbi körülmény tette lehetővé, hogy Fáyt és Zrínyit életfogytiglani börtönbüntetésre ítéljék első-, majd halálra másodfokon. Külön bűncselekménynek – államrend elleni szervezkedés vezetésének – tekintették a nemzetőrség vezetését, illetve az abban való tagságot, és különféle köztörvényes cselekményeknek (személyes szabadság megsértése, rablás stb.) azt, amit nemzetőrként követtek el: ávósok előállítását és kihallgatását, a nemzetőrség felszerelését stb. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa egyik halálra ítélt vádlottat sem ajánlotta kegyelemre, így rajtuk az ítéletet már másnap végrehajtották.
1957.
04. 01.
— 1957.
06. 29.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Kaszmann Albert
Nyomozati
cselekmények
Géberter István rny. főhadnagy
Tóth Ferenc rny. hadnagy
BRFK Politikai Nyomozó Osztály Vizsgálati Alosztály
BRFK XXII. Kerületi Kapitányság
Társak
1957.
05. 03.
— 1957.
07. 15.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Kaszmann Albert
Intézkedések
dr. Rónai Róbert
dr. Götz János
dr. Hunyadi Béla
Budapest Főváros Ügyészsége
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1957.
08. 06.
— 1958.
03. 13.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1957. 08. 06. — 1957. 09. 05.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nb.VIII.2999/1957
Budapesti Fővárosi Bíróság népbírósági tanácsa
nyilvános
Budapest
1957.08.06. , 08.07. , 08.08. , 08.09. , 08.10. , 08.12. , 08.13. , 08.14. , 08.21. , 08.22. , 08.24. , 08.26. , 08.27. , 09.05.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
VII.
Kaszmann Albert
Zalai Miklós
tanácsvezető bíró
dr. Rónai Róbert
Társak
Sánta Istvánné
népbíró
Kenderesy Károly
népbíró
Ítélet
Száma: Nb.VIII.2999/1957/5
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1957. 09. 05.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
VII.
Kaszmann Albert
12 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
nem
Társak
Másodfokú eljárás
1958. 03. 10. — 1958. 03. 13.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nbf.III.5272/1957
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
zárt
Budapest
1958.03.10. , 03.11. , 03.13.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
VII.
Kaszmann Albert
dr. Cieslár Viktor
tanácsvezető bíró
dr. Radó Ilona
Társak
Masszi Lajos
népbíró
Keresztes Sándor
népbíró
Dudás János
népbíró
Schnierer Ferenc
népbíró
Ítélet
Száma: Nbf.III.5272/1957/19
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1958. 03. 13.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
VII.
Kaszmann Albert
15 év börtön
teljes vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
igen
Társak