Foglalkozása a peres iratok szerint: gyári munkás

Apja gyári munkás volt. Négy polgári iskolai osztály elvégzése után katonának jelentkezett, 1930 és 1936 között a folyamőrségnél szolgált, szakaszvezetőként szerelt le. Ezt követően a miskolci törvényszéken dolgozott tisztviselőként. 1944 májusában behívták katonának, november 27-én szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948 novemberében tért haza. A miskolci törvényszéken helyezkedett el, de 1951-ben létszámcsökkentés címén elbocsátották. Ózdra költözött, és a vasműben kezdetben segédmunkásként dolgozott, majd áthelyezték adminisztratív munkakörbe. 1953-tól ismét segédmunkás lett. Kétszer nősült, a második házasságából két fia született. 1956. október 24-én vagy 25-én az üzemből másokkal együtt a rendőrségre küldték, hogy segítsen a rend fenntartásában. Tagja lett a nagyüzem munkástanácsának is. Október 29-én útban hazafelé értesült a Török István nemzetőrparancsnok idegösszeomlása miatt kitört lövöldözésről, a valótlannak bizonyult hírről, amely szerint a rendőrség, és különösen az „ávó” szembefordult a forradalommal. Miután megszólalt a gyárak szirénája, és a hangos híradó is harcra tüzelte az embereket, nagy tömeg gyülekezett a Kaszinó (a munkástanács székhelye) előtt. Kolozsy hazatérve a lakása udvarán találta Varga Béla nevű ismerősét és a felzaklatott tömeg elől menekülő Cs. Nagy Zsigmond rendőr századost. Kolozsy vallomása szerint Varga, az ítélet szerint viszont ő fogta el a századost, akit Tarjáni Bertalannal együtt be akartak vinni a munkástanácshoz, hogy ott kihallgassák. Útközben találkoztak a Kolozsyval egy perben elítélt Magyar Zoltán és Varga Péter határőrökkel, akik csatlakoztak hozzájuk. Hamarosan azonban a kocsijuk elakadt a tömegben. Cs. Nagy Zsigmondot kirángatták, összeverték, majd felakasztották egy fára. Kolozsy a bántalmazásban nem vett részt. Továbbra is tagja maradt a munkástanácsnak.