Perek

Vádlottak: 945 / 1734

1915. 01. 15. Budapest — 1958. 03. 06. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: szíjgyártó segéd

Munkáscsaládban született, apja szíjgyártósegéd volt. A hat elemi osztály elvégzése után apja mesterségét tanulta ki a csepeli posztógyárban. 1937 és 1940 között a ceglédi huszárezrednél teljesített katonai szolgálatot. 1941-ben felvették a rendőrséghez, 1944-ben a karhatalmi zászlóalj szakaszvezetőjeként zsidókat mentett meg, ötvenhatos perében a bíróság ezt jelentéktelen enyhítő körülménynek minősítette. A koalíciós években tagja volt a kisgazdapártnak. 1950-ben őrmesteri rendfokozatban szolgált, amikor saját kérésére leszerelt, és a Csepel Művek kerékpárüzemében helyezkedett el segédmunkásként. Nős volt, házasságából gyermek nem született. 1956. október 29-én tagja lett az Ideiglenes Nemzeti Bizottságnak, amit másnap megerősítettek. Hosszú rendőri szolgálatára tekintettel őt nevezték ki a nemzetőrség parancsnokává. Nemzetőrparancsnokként legfőbb célja a közbiztonság és a rend helyreállítása, illetve fenntartása volt. Katonai rendbe szervezte a nemzetőröket, öt századot hozott létre. A szervezés nagy részét a vele együtt halálra ítélt Andi József végezte. Nem vették fel nemzetőrnek azokat, akik szerepeltek a bűnügyi nyilvántartásokban. Őrizetbe vettek felkelőket is, ha azok jogsértő magatartást tanúsítottak. Október 30-án tagja volt annak a küldöttségnek, amely Nagy Imrével tárgyalt a Parlamentben. Bár ellenezte a fegyveres harcot, a november 4-i második szovjet intervenció után igyekezett a lehető leghatékonyabban megszervezni az ellenállást. November 9-ig a nemzetőrség élén maradt, de a vezetés fokozatosan helyettese, a radikálisabb Buri István kezébe került. A fegyveres harc bukása után visszament dolgozni a kerékpárüzembe. A nagy márciusi begyűjtés során őt is őrizetbe vették, de ekkor még szabadon engedték. Ötvenhatos cselekményeiért 1957. május 27-én tartóztatták le. Halálra ítélésében szerepet játszhatott, hogy a november 4. utáni fegyveres ellenállásban a nemzetőrséget irányító Buri István Nyugatra menekült, ezért csak távollétében tudták halálra ítélni.

Kőrösi Sándor főhadnagyot 1957. április 6-án, a vele együtt halálra ítélt Major Ernőt május 27-én, Andi József főhadnagyot május 6-án, az első fokon halálra ítélt Kovács Sándor főhadnagyot május 23-án, Somogyi Tibor tizedest pedig június 28-án helyezték előzetes letartóztatásba. A per egyaránt része volt a néphadseregen belüli és a csepeli felkelők elleni megtorlásnak. A csepeli ellenállás, és annak következményeként a megtorlás több okból is kivételes jelentőségű volt. Egyfelől Csepelen tartott legtovább a fegyveres harc. A katonák és a hozzájuk csatlakozó civil nemzetőrök közös küzdelme néhány napra megőrizte a szabadság szigetét. A szovjetek csak komoly áldozatok árán, igazi harcban tudták megtörni az ellenállást, és elfoglalni a városrészt. Másfelől a „vörös Csepel” harca a munkáshatalmat visszaállító szovjet csapatokkal szemben egyértelmű bizonyítéka volt a kádárista propaganda hamisságának. A Budapesti Katonai Bíróság 1957. december 14-én Kőrösi Sándort a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és többrendbeli, számszerűleg meg nem állapítható, felbujtói minőségben elkövetett gyilkosság vádjával halálra ítélte. Andi Józsefet a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és társadalmi tulajdonban lévő vagyontárgy felrobbantása, Kovács Sándort a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése címén ítélték halálra. Major Ernőt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése vádjával tizenkét évre, Somogyi Tibort a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel és több rendbeli, számszerűleg meg nem állapítható gyilkosság miatt életfogytig tartó börtönre ítélték. A bíróság a korabeli ítélkezési gyakorlat szerint a szabályos tűzharcban való részvételt gyilkosságnak/gyilkossági kísérletnek minősítette, a tűzparancs kiadása pedig felbujtásnak számított. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa 1958. március 4-én Major és Somogyi ítéletét halálbüntetésre változtatta, Kovács Sándort halálos ítéletét ellenben tíz év börtönre enyhítette. A halálos ítéleteket két nappal később a Kozma utcai börtön udvarán hajtották végre.