Foglalkozása a peres iratok szerint: technikus

Apja cipészmester volt. 1954-ben gépipari technikumban érettségizett, majd Budapestre költözött, és a szakmájában helyezkedett el. Nagynénjénél lakott, és a csepeli Szerszámgépgyárban dolgozott művezetőként. 1955 novemberében Rétságon, a páncélosoknál kezdte meg a sorkatonai szolgálatát. Tisztesiskolát végzett, ezt követően tizedessé léptették elő. Szolgált harckocsiparancsnokként és hadműveleti írnokként is. November 2-ig állomáshelyén, Rétságon maradt. Akkor egy harckocsival, amelynek ő volt a parancsnoka, Budapestre indult. Mivel a páncélos útközben meghibásodott, bevontatták javításra a harckocsiszertárba, ő pedig november 3-án engedéllyel Csepelre ment a szüleihez. November 4-én – vallomása szerint Nagy Imre beszédének hatására – nemzetőrnek jelentkezett. A csepeli fegyveres ellenállást irányító Kőrösi Sándor főhadnagy a Szent Imre téren, Csepel központjában felállított egyik löveghez osztotta be. Meggyanúsították, hogy november 7-én az általa kezelt löveg lőtte le a szovjet felderítőgépet, de ezt az eljárásban nem sikerült bizonyítani. Azt viszont igen, hogy másnap szabályos tűzharcban kilőttek egy szovjet harckocsit, kettőt pedig megrongáltak. November 8-án este, kilátástalannak ítélve a további harcot, csoportja beszüntette az ellenállást, és feloszlott. Somogyit a forradalom után leszerelték, de 1957 elején ismét behívták, és 1957. június 28-i letartóztatásáig folytatta a katonai szolgálatot.