Perek

Vádlottak: 260 / 1734

1926. 12. 16. Budapest — 1959. 03. 28. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: segédmunkás

Apja egy budafoki ecetkészítő üzem tulajdonosa, anyja háztartásbeli volt. A cisztercitáknál tett érettségi után beiratkozott a jogi egyetemre, de 1950-ben származása miatt kizárták, segédmunkásként tudott csak elhelyezkedni. 1951-ben a Grősz József kalocsai érsek elleni büntetőeljárás egyik mellékperében röplapozásért tizenöt év börtönre ítélték. 1956. október 27-én a Váci Országos Börtönből szabadult, ahonnan a felkelők minden foglyot kiszabadítottak. November 3-án néhány volt rabtársával megalapította a Keresztény Világnézetű Volt Politikai Foglyok Szövetségét. Elkészítették az alapszabályt, megfogalmazták a szervezet karitatív célkitűzéseit, és az iratokat benyújtották Tildy Zoltán titkárságára. Érdemi tevékenységet azonban a november 4-i második szovjet katonai támadás következtében már nem tudtak kifejteni. Czermann november 17-én büntetésének folytatására jelentkezett az ügyészségen, de a tervezett amnesztia körüli bizonytalanság miatt egyelőre nem kellett folytatnia a büntetését. Megnősült, elhelyezkedett, és sikerült elérnie, hogy esti tagozaton folytathassa jogi tanulmányait. 1957 februárjában találkozott egy volt rabtársával, akinek a kérésére cikket írt a Nyugaton megjelenő Nemzetőr című lapba. Május végén F. Nagy Csaba kereste fel, akit 1953-ban tiltott határátlépés címén hét és fél év börtönbüntetésre ítéltek, majd 1956 nyarán büntetését félbeszakítva szabadult. Még 1955 tavaszán, a börtönben beszervezték fogdaügynöknek, majd szabadítását követően is ügynökként használták: 1956. november 23-án az emigráció megfigyelésére dobták át a határon. F. Nagy a Mindszenty-per egyik mellékperében elítélt, a forradalom leverése után Nyugatra menekült Lengyel Alfonztól hozott kézírásos levéllel igazolta magát (őt Czermannék jól ismerték a börtönből). Lengyel nevében azt kérte, hogy az ENSZ különbizottsága számára gyűjtsenek adatokat a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokról és a megtorlásról. (1994-ben dr. Lengyel Alfonz a kanadai magyar konzul előtt eskü alatt vallotta, hogy semmilyen szerepe nem volt a nevéhez kapcsolt kémkedési ügyben.) Czermann vállalta a feladatot, és a provokátort összeismertette Lukács Lászlóval. Mivel kevéssel ezt követően, még július elején őrizetbe vették, hogy folytassa október 27-én félbeszakadt büntetésének letöltését, az adatgyűjtés vezetője Lukács lett. Czermann-nak ideje sem volt részt venni semmiféle hírszerzésben.

A per középpontjában a nyugati emigráció és a magyar katolikusok összefonódása állt, annak megmutatása, hogy ez a két erő az „ellenforradalom” leverése után is veszélyt jelent a népi demokráciára. Lukács Lászlót és Czermann Lajost 1958. március 17-én, hűtlenség gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba. Czermann ekkor is börtönben raboskodott: a Grősz-per egyik mellékperében rá 1951-ben kiszabott tizenöt éves börtönbüntetését töltötte. A harmadik halálra ítélt, Tumbász Ákos 1958. február 21-én Jugoszláviába szökött a menyasszonyával, de mindkettejüket visszaadták a magyar szerveknek. Tumbászt ezt követően vonták be az eljárásba. A periratok szerint Lukács és Czermann az ENSZ és a nyugati magyar emigráció, konkrétan a forradalom után Nyugatra menekült Lengyel Alfonz számára kémkedtek, akihez a magyarországi szovjet katonai erőkről, valamint a megtorlásról juttattak el információkat, hogy Lengyel az ENSZ magyar kérdésben összehívott különbizottsága számára továbbítsa azokat. Tumbász kapcsolatban állt Lukáccsal, és tudtán kívül részt vett a Csepel Művek belső telefonkönyvének Nyugatra juttatásában. A kémszervezet létrehozását ténylegesen a politikai rendőrség kezdeményezte – és mindvégig irányította is – egy 1956. november 23-án (a néma tüntetés napján) Nyugatra dobott ügynökön keresztül. Nem elégségesen bizonyított, hogy Lengyel Alfonzot – Czermannékhoz hasonlóan – bevonták-e az ügybe, vagy tudtán kívül használták fel a nevét. Mivel azok számára, akiket sikerült bevonni a kémszervezetbe, semmifajta érdemi adatszerzési lehetőség nem állt rendelkezésre, a provokáció legnagyobb eredménye maga a per volt, amelyben három embert halálra ítéltek és kivégeztek. A Budapesti Katonai Bíróság Csohány László hadbíró százados vezette tanácsa 1958. október 1-jén Lukács Lászlót hűtlenség vádjával halálra ítélte. Czermannt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és hűtlenség, Tumbászt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel, bűnsegédként elkövetett hűtlenség és tiltott határátlépés vádjával életfogytiglani börtönre ítélték. A Legfelsőbb Bíróság 1959. január 7-én helybenhagyta az ítéleteket. Lukácsot január 13-án kivégezték. Czermann Lajos és Tumbász Ákos ítélete ellen a Legfőbb Ügyészség törvényességi óvást emelt. A Legfelsőbb Bíróság március 25-én – az óvásnak helyt adva – mindkettejüket halálra ítélte. Március 28-án, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki őket.