Perek

Vádlottak: 934 / 1734

1923. 04. 23. Budafok — 1959. 01. 13. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: segédmunkás

Munkáscsaládban született. A szüleit hamar elvesztette, nagyszülei nevelték fel. Négy polgári iskolai osztály elvégzése után felső ipariskolába jelentkezett. Két év múlva abbahagyta a tanulást, és segédmunkásnak állt, közben kitanulta az esztergályos szakmát. 1939 és 1941 között tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak, ezért 1945–1946-ban rendőri felügyelet alá helyezték. A háború után gyártáselőkészítőként és diszpécserként is dolgozott, egyebek mellett a Danuvia-fegyvergyárban. 1950–1952 között tagja volt az MDP-nek, ahonnan munkahelyi sikkasztás miatt kizárták. 1951-ben megnősült, feleségétől egy gyermeke született, aki csecsemőkorában meghalt. 1952. április 18-án egy vendéglőben italos állapotban szidta Rákosit, ezért izgatás címén négy év börtönre ítélte a Budapesti Központi Járásbíróság. 1956. január 7-én feltételesen szabadult. A Csepel Vasműnél helyezkedett el segédmunkásként, később az Épületelemgyárban dolgozott. A forradalomban nem vett részt. Volt rabtársán és leendő pertársán, Czermann Lajoson keresztül 1957 júniusában megismerte F. Nagy Csabát. F. Nagyot 1953-ban tiltott határátlépés címén hét és fél év börtönbüntetésre ítélték, 1956 nyarán büntetését félbeszakítva szabadult. Még 1955 tavaszán, a börtönben beszervezték fogdaügynöknek, majd szabadítását követően is ügynökként használták: 1956. november 23-án az emigráció megfigyelésére dobták át a határon. F. Nagy a Mindszenty-per egyik mellékperében elítélt, a forradalom leverése után Nyugatra menekült Lengyel Alfonztól hozott kézírásos levéllel igazolta magát (őt Czermannék jól ismerték a börtönből). Lengyel nevében azt kérte, hogy az ENSZ különbizottsága számára gyűjtsenek adatokat a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokról és a megtorlásról. (1994-ben dr. Lengyel Alfonz a kanadai magyar konzul előtt eskü alatt vallotta, hogy semmilyen szerepe nem volt a nevéhez kapcsolt kémkedési ügyben.) Lukács és Czermann vállalta a feladatot, és az adatgyűjtésbe megkísérelték bevonni több régi rabtársukat, többségüket eredménytelenül. (Őket feljelentési kötelezettség elmulasztása címén ítélték el.) Miután Czermannt 1957. július elején őrizetbe vették, hogy folytassa a forradalom idején megszakadt büntetésének letöltését, Lukács tartotta a kapcsolatot F. Nagy Csabával. Legnagyobb eredményük a Csepel Művek belső telefonkönyvének megszerzése volt 1957 novemberében. Lukácsot 1958. március 17-én vették őrizetbe, nem sokkal azt követően, hogy januárban megszakította a kapcsolatot F. Naggyal.

A per középpontjában a nyugati emigráció és a magyar katolikusok összefonódása állt, annak megmutatása, hogy ez a két erő az „ellenforradalom” leverése után is veszélyt jelent a népi demokráciára. Lukács Lászlót és Czermann Lajost 1958. március 17-én, hűtlenség gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba. Czermann ekkor is börtönben raboskodott: a Grősz-per egyik mellékperében rá 1951-ben kiszabott tizenöt éves börtönbüntetését töltötte. A harmadik halálra ítélt, Tumbász Ákos 1958. február 21-én Jugoszláviába szökött a menyasszonyával, de mindkettejüket visszaadták a magyar szerveknek. Tumbászt ezt követően vonták be az eljárásba. A periratok szerint Lukács és Czermann az ENSZ és a nyugati magyar emigráció, konkrétan a forradalom után Nyugatra menekült Lengyel Alfonz számára kémkedtek, akihez a magyarországi szovjet katonai erőkről, valamint a megtorlásról juttattak el információkat, hogy Lengyel az ENSZ magyar kérdésben összehívott különbizottsága számára továbbítsa azokat. Tumbász kapcsolatban állt Lukáccsal, és tudtán kívül részt vett a Csepel Művek belső telefonkönyvének Nyugatra juttatásában. A kémszervezet létrehozását ténylegesen a politikai rendőrség kezdeményezte – és mindvégig irányította is – egy 1956. november 23-án (a néma tüntetés napján) Nyugatra dobott ügynökön keresztül. Nem elégségesen bizonyított, hogy Lengyel Alfonzot – Czermannékhoz hasonlóan – bevonták-e az ügybe, vagy tudtán kívül használták fel a nevét. Mivel azok számára, akiket sikerült bevonni a kémszervezetbe, semmifajta érdemi adatszerzési lehetőség nem állt rendelkezésre, a provokáció legnagyobb eredménye maga a per volt, amelyben három embert halálra ítéltek és kivégeztek. A Budapesti Katonai Bíróság Csohány László hadbíró százados vezette tanácsa 1958. október 1-jén Lukács Lászlót hűtlenség vádjával halálra ítélte. Czermannt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és hűtlenség, Tumbászt a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel, bűnsegédként elkövetett hűtlenség és tiltott határátlépés vádjával életfogytiglani börtönre ítélték. A Legfelsőbb Bíróság 1959. január 7-én helybenhagyta az ítéleteket. Lukácsot január 13-án kivégezték. Czermann Lajos és Tumbász Ákos ítélete ellen a Legfőbb Ügyészség törvényességi óvást emelt. A Legfelsőbb Bíróság március 25-én – az óvásnak helyt adva – mindkettejüket halálra ítélte. Március 28-án, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki őket.