Perek

Vádlottak: 1045 / 1734

1933. 05. 24. Pusztaegres — 1958. 03. 06. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: bányász

Szegényparaszti családban született, apját nem ismerte. A négy elemi után két középiskolai osztályt végzett Esztergomban. Hosszabb ideig élt az aszódi javító-nevelőintézetben, ahol 1950-ig kertészként dolgozott. 1951 és 1954 között a Székesfehérvári Épületszerelő Vállalatnál, majd a pusztavámi és a balinkai bányákban dolgozott. 1955-ben két év hat hónap börtönre ítélte a Székesfehérvári Katonai Bíróság. 1951-ben megnősült, két gyermeke született. 1952-től külön éltek a feleségével, de a házasságot csak a Molnár ellen indított per idején bontották fel. 1956. október 24-én jelen volt a székesfehérvári színház előtti tüntetésen, két nappal később pedig a börtönnél, ahol a politikai foglyok elengedését követelték. November 4-én csatlakozott az Ősz utcai felkelőcsoporthoz, amelynek parancsnoka egy rövid időre Marton István rendőrnyomozó alhadnagy lett, aki segített fegyvereket szerezni. Marton távozása után Babolcsai István vette át a csoport vezetését, Molnár a helyettese lett. A felkelők délután minden ellenállás nélkül megszállták a Vadásztölténygyárat, másnap ugyancsak ellenállás nélkül az Öreghegyi rádióadót, ahol kiépítették a védelmet. Az adóhoz vezető úton több házat átkutattak. Megtámadtak egy kétfős szovjet járőrt, de a katonák el tudtak menekülni. A csoport 5-én délután anélkül oszlott fel, hogy bármilyen támadás érte volna, az emberek elszállingóztak, többen Nyugatra menekültek. Molnár hazament, és 1957 tavaszáig a balinkai bányában dolgozott. 1957. június 19-én vették őrizetbe.

Az egyik székesfehérvári ellenállócsoportot vezető Marton Istvánt 1957. június 20-án, Molnár Sándort egy nappal korábban helyezték előzetes letartóztatásba. Babolcsai István más ügy miatt május 13-án került őrizetbe: azzal gyanúsították, hogy a szovjet parancsnokságról ellopott holmikkal üzletel. Ügyét később a szervezkedés miatt indított nyomozáshoz csatolták, június 20-án helyezték előzetes letartóztatásba. A csoport november 4-én harcra készülődött, egyes források szerint még a gimnazistákat is maguk közé hívták, de ez – vasárnap! – a tanári kar ellenállásán megbukott. Azontúl, hogy fegyvereket szereztek, és ellenállás nélkül megszállták a Vadásztölténygyárat, majd másnap a székesfehérvári rádióállomást, érdemben csak szándékolt bűncselekményekkel tudták őket megvádolni. Eszerint a rádióállomáshoz vezető úton Babolcsai gránátot akart dobni az egyik pincébe, de Molnár lebeszélte erről. Egy államvédelmis elfogását tervezték, de végül mégsem tették meg. Egyetlen fegyveres akciót hajtottak végre, abban sem sebesült meg senki. A peres iratok szerint bekerítettek egy kétfős szovjet járőrt, és Babolcsai utasította helyettesét, Molnárt, hogy adja ki a tűzparancsot. Molnár vonakodott, mire Babolcsai kiadta a tűzparancsot, lőni kezdett, a lövöldözésbe társaik is bekapcsolódtak. A járőr mindkét tagja sértetlenül el tudott menekülni. A Budapesti Katonai Bíróság 1957. december 5-én Babolcsait a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének vádjával halálra, Molnárt szervezkedésben való tevékeny részvétel miatt tíz év börtönre ítélte. Marton életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa 1958. március 3-án Babolcsait gyilkossági kísérletre való felbujtásban is bűnösnek mondta ki, mivel ő adta ki a tűzparancsot a szovjet járőr ellen. Emellett Molnár cselekményét is a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének minősítették. Ezért, és kétrendbeli gyilkossági kísérletért (ő is lőtt a szovjet járőrre) halálra ítélték. Babolcsait és Molnárt 1958. március 6-án, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki. Az ügy vizsgálati iratai, valamint az elsőfokú tárgyalási jegyzőkönyv lappanganak vagy megsemmisültek.