1934. 01. 02. Révfalu — 1958. 11. 15. Budapest
Foglalkozása a peres iratok szerint: honvéd; vontatóvezető
Nincstelen földművescsaládban született. Szülei az 1945-ben nekik juttatott tíz hold földön gazdálkodtak még 1956-ban is, a termelőszövetkezetbe nem léptek be. Két bátyja elesett a második világháborúban. Az általános iskola elvégzése után kanászként kezdett dolgozni, majd egy traktorvezetői tanfolyam elvégzését követően egy állami gazdaságban kapott állást. 1954-ben hívták be sorkatonai szolgálatra, az esztergomi hadosztály légvédelmi tüzérosztályához került gépkocsivezetőnek. Nős volt, házasságából egy gyermeke született.
Az 1956-os forradalom első napjaiban Esztergomban maradt, majd október 31-én a Budapestre rendelt lövegekkel ő is a fővárosba ment. November 2-án a pesterzsébeti Jutadombnál részt vett az ütegállás kiépítésében. November 4-én reggel társaival először átengedtek egy nagyobb szovjet oszlopot, majd ágyúval rálőttek egy harckocsivontatóra, de nem találták el. Még reggel melléjük települt a honi légvédelmi tüzérek négy közepes lövegből álló ütege, és mind több nemzetőr és felkelő. Ezt követően került sor arra az összecsapásra, amelyben kilőttek két harckocsit, két sorozatvetőt, két teher- és egy személygépkocsit, majd üldözőbe vették a kilőtt járművekből menekülő katonákat. Az iratok szerint Magyar János sem a tűzharcban, sem a menekülők üldözésében nem vett részt, ám az összecsapást követően a kilőtt gépkocsikról magához vett több kisebb értékű használati tárgyat (amelyeket szétosztott társai között, magának csak egy doboz cigarettát tartott meg), ezért a bíróság bűnösnek találta lopás vádjában is. Amikor látta, hogy Kálmán Dezső két sebesült államvédelmist igazoltat (Murinai Jánost és Lajtai Andrást), csatlakozott a később agyonlőtt foglyokat kísérőkhöz.
Miután 1956. december 12-én leszerelték, visszament dolgozni az állami gazdaságba. 1958. január 2-án tartóztatták le. Első és másodfokon is halálra ítélték, és kivégezték. Mivel egy adminisztratív hiba miatt 1963-ban, az amnesztiát követően rendőrök azzal keresték meg családját, hogy folytatnia kell büntetése letöltését (több tévesnek mondott szabadlábra helyezés történt, ilyenkor a szabadítottat visszavitték a börtönbe), a család a rendszerváltozásig abban a hitben élt, hogy Magyar életben maradt.