Perek

Vádlottak: 620 / 1075

1920. 04. 18. Győr — 1958. 11. 15. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: ezredes; lakatos

Az elemi iskola elvégzése után lakatosnak tanult, 1939-ben szabadult fel. 1941-től a győri vagongyárban dolgozott, ebben az évben lépett be a szociáldemokrata pártba, majd 1943-ban csatlakozott a vasasszakszervezethez. 1944-ben, miután a gyárat bombatalálat érte, behívták katonának (addig azért mentesült, mert a vagongyár hadiüzem volt). Alakulatát Németországba vezényelték, ott került amerikai hadifogságba, ahonnan 1946 elején tért vissza Magyarországra. Hazatérését követően belépett a kommunista pártba. Egy ideig régi munkahelyén dolgozott lakatosként, miközben esti iskolán elvégezte a négy polgári osztályt. 1948-ban tisztiiskolára jelentkezett, páncélos kiképzést kapott. 1950–1952-ben Moszkvában, a Sztálin Akadémián tanult. 1954-ben nevezték ki az Esztergomban állomásozó gépesített hadosztály parancsnokává. Nős volt, egy gyermek édesapja. A forradalom idején mindvégig teljesítette elöljárói parancsait. Október 23–24-én több alegységét, köztük a piliscsabai páncélosokat Budapestre vezényelte. A tűzszünet kihirdetéséig, ha kellett, fegyveres erő alkalmazásával tartotta fenn a rendet Esztergomban. A hadosztály fennhatósága alá tartozó területekre, a csolnoki büntetés-végrehajtási munkahely őrségének megerősítésére, valamint Dorogra, Szentendrére és Tatabányára páncélosokat küldött. Október 30-án Budapestre rendelték. Miután konkrét parancsot nem kapott, felkereste Maléter Pál ezredest. Kérésére vállalta, hogy felderíti a Budapesten tartózkodó szovjet erőket. Esztergomban maradt katonáit távmondatban tájékoztatta arról, hogy amennyiben a szovjet csapatok október 31-én nem hagyják el a fővárost, harcba száll velük. Másnap kinevezték a budai katonai körzet parancsnokává, ekkor a hadosztály több alegységét a fővárosba rendelte a védelem megerősítésére. November 1-jén kinevezték a kormányőrség parancsnokává, egyben parancsot kapott a Budapestre vezető utak lezárására. Ehhez a légvédelmi lövegeket is felhozatta Esztergomból. Katonáinak azt a feladatot adta, hogy egyaránt akadályozzák meg a szovjetek Budapest elleni támadását, valamint azt, hogy őket támadják meg fegyveres felkelők. Csak abban az esetben volt szabad tüzet nyitniuk, ha támadás éri őket. November 3-án délelőtt Mecséri biztosította a tököli szovjet katonai parancsnokságról a Parlamentbe tartó, Malinyin hadseregtábornok vezette szovjet delegációt, majd délután a Maléter Pál és Erdei Ferenc vezette magyar küldöttséget. Este Tökölön a szovjetek lefegyverezték, és foglyul ejtették. Fogságban volt, amikor katonái a pesterzsébeti Jutadombnál felvették a harcot a fővárosra támadó szovjet csapatokkal.

Az eljárás középpontjában az 1956. november 4-i jutadombi csata állt, az az ütközet, amelyben a szovjet csapatokat novemberben a legnagyobb veszteség érte: a honvédek kilőttek két harckocsit, két sorozatvetőt, két teher- és egy személygépkocsit. A fegyveres harcot követően agyonlőttek két, a felkelők által foglyul ejtett, sebesült államvédelmist, akik korábban a szovjeteket kalauzolták. Az ügy a vádlottak számát tekintve a megtorlás legnagyobb pere volt: az ötvenkét bíróság elé állított személyen keresztül lényegében egy teljes hadosztályt vontak felelősségre. Noha a cselekmény ismert volt, csak 1957 őszén kezdődött meg az eljárás, addig kollektív büntetésként megelégedtek a hadosztály felszámolásával. A perbe vont tisztek többsége addig nemcsak szabadlábon maradt, de le sem szerelték. Az ügyben a vizsgálatot a Belügyminisztérium II/1. Osztálya, a politikai rendőrség katonai elhárításért felelős szervezeti egysége folytatta le. A nyomozás lezárása után a katonai ügyészség emelt vádat, és első, valamint másodfokon is a katonai bíróságok különtanácsa járt el, amelyre a népbírósági rendeletben meghatározott feltételek és szabályok voltak érvényesek. A tárgyalás zárt volt, az ügy iratait pedig a titkos ügykezelés szabályai szerint irattárazták. Jogerősen halálra ítélték a hadosztály parancsnokát, Mecséri János ezredest, valamint a jutadombi harcálláspontok kiépítéséért felelős két tisztet, Szendi Dezső alezredest és Szabó Pál őrnagyot, akik november 4-én nem is tartózkodtak az ütközet helyszínén. Szintén a legsúlyosabb ítéletet kapta az a két ütegparancsnok, Rémiás Pál hadnagy és Kicska János főhadnagy, akinek a katonái megtámadták a szovjeteket, valamint azok a sorkatonák, akiket valamilyen formában felelősnek tartottak a foglyul ejtett államvédelmisek megöléséért: Kálmán Dezső és Magyar János őrvezetők. A perben a bíróság a kivégzettekén kívül még négy sorkatona ügyében hozott jogerős halálos ítéletet. A forradalom után Nyugatra menekült Molnár Gézára távollétében szabtak ki halálbüntetést, így azt nem lehetett végrehajtani, Puchert János, Paska Elemér és Dobrosi Lajos pedig kegyelmet kapott az Elnöki Tanácstól, amely büntetésüket életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta.