Perek

Vádlottak: 1254 / 1734

1930. 06. 06. Ziliz — 1958. 11. 15. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: hadnagy; gyári munkás

Földművescsaládban született. Az általános iskola elvégzése után tehénpásztornak állt, majd segédmunkásként egy építőipari vállalatnál kezdett dolgozni. A család az 1945-ös a földosztáskor hét hold földet kapott. 1950-ben behívták katonának, egy évvel később tiszti iskolára jelentkezett. 1952-ben, a Bem Légvédelmi Tüzértiszti Iskola elvégzését követően avatták tisztté. Hadnagyi rendfokozatban az esztergomi hadosztály Szabó Pál őrnagy parancsnoksága alatt álló légvédelmi tüzérosztályánál lett ütegparancsnok. Nős volt, házasságából egy gyermeke született. 1956. október 23-án éjszaka szakaszával a lövegeket hátrahagyva Budapestre rendelték, ahol az Országos Rendőrkapitányság épületének védelme, biztosítása volt a feladatuk. Október 27-én parancsra harckocsikkal a Sztálin (ma Árpád) híd budai hídfőjének biztosítására küldték, de nem jutott el a kijelölt helyszínre. A Frankel Leó utcában felkelők megszerezték a harckocsikat, és azok fedezékében lefegyverezték a III. kerületi kapitányságot. Rémiás családi ügyben még aznap visszautazott Esztergomba. November 1-jén személyesen részt vett a légvédelmi lövegek Esztergomból Budapestre történő áttelepítésében, és két könnyű, valamint egy közepes lövegraj ütegállásának kiépítésében Pesterzsébeten, a Juta-dombnál. Alakulata azt a feladatot kapta, hogy egyaránt akadályozza meg a Budapest elleni szovjet támadását, valamint azt, hogy őket támadják meg fegyveres felkelők. November 4-én reggel a szovjet támadás hírére nagyobb mennyiségű kézifegyvert hoztak el a XX. kerületi kapitányságról, amelyet szétosztottak a nemzetőrök és a harcolni jelentkező civilek között. Először átengedtek egy nagyobb szovjet oszlopot, majd ágyúval rálőttek egy harckocsivontatóra, de nem találták el. Még reggel melléjük települt a honi légvédelmi tüzérek négy közepes lövegből álló ütege, majd egyre több nemzetőr és felkelő. Ezt követően került sor arra az összecsapásra, amelyben kilőttek két harckocsit, két sorozatvetőt, két teher- és egy személygépkocsit. Üldözőbe vették a kilőtt járművekből menekülő katonákat, két sebesülten foglyul ejtett államvédelmist pedig agyonlőttek. 1957. április 16-án, az esztergomi hadosztály felszámolása után Börgöndre helyezték, 1957. október 17-i őrizetbe vételéig ott teljesített szolgálatot.

Az eljárás középpontjában az 1956. november 4-i jutadombi csata állt, az az ütközet, amelyben a szovjet csapatokat novemberben a legnagyobb veszteség érte: a honvédek kilőttek két harckocsit, két sorozatvetőt, két teher- és egy személygépkocsit. A fegyveres harcot követően agyonlőttek két, a felkelők által foglyul ejtett, sebesült államvédelmist, akik korábban a szovjeteket kalauzolták. Az ügy a vádlottak számát tekintve a megtorlás legnagyobb pere volt: az ötvenkét bíróság elé állított személyen keresztül lényegében egy teljes hadosztályt vontak felelősségre. Noha a cselekmény ismert volt, csak 1957 őszén kezdődött meg az eljárás, addig kollektív büntetésként megelégedtek a hadosztály felszámolásával. A perbe vont tisztek többsége addig nemcsak szabadlábon maradt, de le sem szerelték. Az ügyben a vizsgálatot a Belügyminisztérium II/1. Osztálya, a politikai rendőrség katonai elhárításért felelős szervezeti egysége folytatta le. A nyomozás lezárása után a katonai ügyészség emelt vádat, és első, valamint másodfokon is a katonai bíróságok különtanácsa járt el, amelyre a népbírósági rendeletben meghatározott feltételek és szabályok voltak érvényesek. A tárgyalás zárt volt, az ügy iratait pedig a titkos ügykezelés szabályai szerint irattárazták. Jogerősen halálra ítélték a hadosztály parancsnokát, Mecséri János ezredest, valamint a jutadombi harcálláspontok kiépítéséért felelős két tisztet, Szendi Dezső alezredest és Szabó Pál őrnagyot, akik november 4-én nem is tartózkodtak az ütközet helyszínén. Szintén a legsúlyosabb ítéletet kapta az a két ütegparancsnok, Rémiás Pál hadnagy és Kicska János főhadnagy, akinek a katonái megtámadták a szovjeteket, valamint azok a sorkatonák, akiket valamilyen formában felelősnek tartottak a foglyul ejtett államvédelmisek megöléséért: Kálmán Dezső és Magyar János őrvezetők. A perben a bíróság a kivégzettekén kívül még négy sorkatona ügyében hozott jogerős halálos ítéletet. A forradalom után Nyugatra menekült Molnár Gézára távollétében szabtak ki halálbüntetést, így azt nem lehetett végrehajtani, Puchert János, Paska Elemér és Dobrosi Lajos pedig kegyelmet kapott az Elnöki Tanácstól, amely büntetésüket életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta.