Logo
Keresés
Keresés
Navigáció
Vádlottak: 997 / 1734
Micsinai István
Életrajz
1917. 03. 18. Perbete — 1957. 04. 18. Budapest
Foglalkozása a peres iratok szerint: betanított lakatos
A Felvidéken született, az első bécsi döntést követően lett (ismét) magyar állampolgár. 1941 végén behívták katonának, mire – nyilván a frontszolgálat elkerülése érdekében – rendőrnek jelentkezett. 1945-től tovább folytathatta rendőri munkáját, de 1951 nyarán, vélhetően a rendőrség „horthysta elemektől” való megtisztítására szervezett akció keretében, elbocsátották. A Csepel Autógyárban lett segédmunkás, majd lakatos. 1945-től a tagrevízióig tagja volt a kommunista pártnak, és kétszeres sztahanovistaként is hírnevet szerzett magának. 1956-ban sokáig csak szemlélője volt a pesterzsébeti eseményeknek. November 1-jén nemzetőrnek jelentkezett a helyi rendőrkapitányságon, 3-án kapott igazolványt. November 4-én reggel szolgálatra jelentkezett, de nem vállalta a szovjetek elleni harcot, hazatávozott. Amikor délben visszatért a kapitányságra, a szintén nemzetőr Láng Sándor, akivel 1951-ig együtt szolgált a rendőrségen, elhívta magával, hogy állítsák elő Turner Kálmánt. A harcok elől a pincéjébe húzódó Turnert az iratok szerint Láng a helyiségben agyonlőtte. Mivel Láng még november elején Ausztriába menekült, Turner megöléséért egyedül Micsinait állították bíróság elé.
Micsinai István pere
A per
A karhatalom 1956. november 24-én házkutatást tartott Micsinai István, valamint a már külföldre menekült Láng Sándor lakásán, és Micsinait gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. Ekkor még gyanúsítottként kezeltek egy harmadik személyt is, aki egy házban lakott a november 4-én agyonlőtt Turner Kálmánnal. A politikai rendőrség budapesti vizsgálati osztálya két héttel később rendelte el a nyomozást. A vizsgálatot a rendelkezésre álló egy hónapon belül befejezték, majd az ügyet vádemelési javaslattal átadták a fővárosi ügyészségnek. Ott – az ötvenhatos perek standardjától eltérően – a vádlott mellett tanúkat is kihallgattak, mielőtt január 31-én elkészült a vádirat. Az ítélet alapvetően a vádlott vallomásain alapult, de a bizonyításban jelentős szerepet kapott az a Turnerrel egy házban lakó fiatalember is, akit novemberben még a gyilkosság gyanúsítottjának tartottak. Ügyében akkor hozott nyomozást megszüntető határozatot a politikai rendőrség, amikor a Micsinai esetében folytatott vizsgálatot lezárták. Micsinait a bíróság nem rendkívüli eljárásban tizenöt évi börtönbüntetésre ítélte. Fekete László tanácsa bűnösnek találta szándékos emberölés, valamint fegyverrejtegetés és hivatali hatalommal visszaélés bűntettében (november 4-én nemzetőrként jelent meg Turner Kálmán portáján). Az ügye másodfokon népbíróság elé került, amely a vádlott újbóli kihallgatása után hozott ítéletet. Vida Ferenc tanácsa a Legfelsőbb Bíróság március végi állásfoglalása alapján (amelyről maga Vida tartott tájékoztatót a bíráknak) előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságnak minősítette Turner megölését, a nemzetőrségi tagságot pedig az államrend elleni szervezkedésben való részvételnek. Mindezek alapján Micsinai ítéletét halálbüntetésre súlyosította. Miután a népbírósági tanács nem ajánlotta kegyelemre, három nappal később kivégezték.
1956.
11. 25.
— 1957.
01. 03.
Vizsgálati szakasz
Gyanúsított
Főkihallgató
Nyomozó szerv
Micsinai István
Nyomozati
cselekmények
Kollár László rny. főhadnagy
Szentgáli István r. főhadnagy
ORFK
BRFK
Társak
1957.
01. 10.
— 1957.
01. 31.
Ügyészségi szakasz
Gyanúsított
Ügyész
Ügyészség
Micsinai István
Intézkedések
Fadgyas András
Budapest Főváros Ügyészsége
Vádiratban
foglalt vád
Társak
1957.
02. 20.
— 1957.
04. 15.
Bírósági szakasz
Elsőfokú eljárás
1957. 02. 20. — 1957. 02. 28.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
B.I.381/1957
Budapesti Fővárosi Bíróság
nyilvános
Budapest
1957.02.20. , 02.25. , 02.28.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
I.
Micsinai István
Fekete László Árpád
tanácsvezető bíró
dr. Szentirmai Tibor
Társak
Gyenge Lajos
népi ülnök
Kecskés Lajos
népi ülnök
Ítélet
Száma: B.I.381/1957/6
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1957. 02. 28.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
I.
Micsinai István
15 év börtön
nem
ítéletben foglalt
nem
Társak
Másodfokú eljárás
1957. 04. 15.
Perszám
Eljáró bíróság
Tárgyalás módja
Helyszíne
Tárgyalási napok
Nbf.II.5003/1957
Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa
nyilvános
Budapest
1957.04.15.
Vádlottak
Bírói tanács
A tárgyaláson eljáró ügyész
I.
Micsinai István
dr. Vida Ferenc
tanácsvezető bíró
Radó Ilona
Társak
Masszi Lajos
népbíró
Keresztes Sándor
népbíró
Rudas Ernő
népbíró
Lakatos Péterné
népbíró
Ítélet
Száma: Nbf.II.5003/1957
Kihirdetés helye: Budapest
Időpontja: 1957. 04. 15.
Vádlottak
Főbüntetés
Vagyoni mellékbüntetés
Vádak
Az ítélet jogerős?
I.
Micsinai István
halál
részleges vagyonelkobzás
ítéletben foglalt
igen
Társak
Kegyelmi tanácskozás
Elítélt
A bírói tanácsból alakult kegyelmi tanács
Micsinai István
kegyelemre nem ajánlotta
1957.
04. 18.
Büntetés-végrehajtás
Kivégzés
Elítélt
Kivégzés módja
Kivégzés dátuma
Ítéletvégrehajtás helye
Micsinai István
kötél által
1957. 04. 18.
Budapesti Országos Börtön