Perek

Vádlottak: 62 / 1075

1930. 01. 24. Répcelak — 1959. 02. 18. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: szerszámkészítő

Csecsemőkorában elvesztette az anyját, sokáig a nagyszülei nevelték. Hétéves volt, amikor az apja két nővérével együtt magához vette. Apjuk új felesége igazi mostohájuk volt, a családi feszültségek miatt apja inni kezdett. Bárány a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után lakatosnak tanult, 1948-ban szabadult fel. Később kitanulta a fémgyalus szakmát is. A Csepel Művekben kezdett dolgozni, őrizetbe vételéig ez volt az egyetlen munkahelye. 1950-ben megnősült, a következő évben az ÁVH-hoz hívták be katonának, ahol a korban általában is nagyon szigorú, a sorállományt számtalanszor megalázó bánásmód még rosszabb volt, mint a néphadseregben. Ott családi problémái miatt öngyilkosságot kísérelt meg. 1954-ben jelentkezett a pártba, de zilált családi életére hivatkozással nem vették fel, pedig kétszeres sztahanovista volt. Október 23-án a délelőtti műszakból hazatérőben csatlakozott a tüntetéshez. Ott volt a Bem-szobornál, a Kossuth téren és a Rádiónál. Október 24-től részt vett a fegyveres harcban, ő lett az egyik Tompa utcai csoport vezetője. Harcoltak a szovjetekkel, és segítettek szétszórni azt a különítményt, amely a Deák téri kapitányságról érkezett a Kilián laktanya környéki fegyveres ellenállás felszámolására. Már a harcok idején az egyik legismertebb felkelőparancsnok volt, a Magyar Ifjúság című lap terjedelmes írást közölt róla november 3-i számában. Csoportja a fegyverszünet után csatlakozott a nemzetőrséghez, a Petőfi hídig az ő feladatuk volt a közrend biztosítása. Emberei részt vettek a felhívásra nem jelentkező államvédelmi tisztek előállításában. November 4-én felvették a harcot a szovjet csapatokkal, de a hatalmas túlerővel szemben nem sokáig tudták tartani magukat. Bárány november 18-án megpróbált Ausztriába szökni, de Horvátzsidánynál elfogták, és Szombathelyre szállították, a Hazatelepítő Központba. Onnan november 21-én jutott vissza Budapestre. Csepelen beválasztották a Gépgyár munkástanácsába. Forradalmi Ifjúsági Szövetség néven létrehozott egy szervezetet azzal a szándékkal, hogy legális eszközökkel folytassák a küzdelmet az október 23-i célokért. Kapcsolatba került az akkor már „ávós” ellenőrzés alá került MEFESZ-szel és a Központi Honvéd Kórházban folyó szervezkedéssel is. Utóbbi számára Csepelen jelentős mennyiségű fegyvert gyűjtött, amelyet az Ifjúsági Otthonban rejtett el. December 10-én őrizetbe vették, de január végén, vélhetően annak reményében, hogy társai nyomára vezeti a politikai rendőrséget, szabadlábra helyezték. 1957. április 20-án tartóztatták le ismét. A kép forrása: Budapest Főváros Levéltára

A pernek egyszerre volt célja a Corvin köz környéki harcokban, illetve a november 4. utáni ellenállásban részt vett fegyveresek felelősségre vonása. A corvinisták elleni nagy per megrendezése nem sikerült, ahogy a többi bázis elleni sem. Ez részint annak volt betudható, hogy a vezetők (vagy azok egy része) még időben Nyugatra menekült, részint pedig annak, hogy fokozatosan akadtak fenn a politikai rendőrség hálóján azok, akiket perbe lehetett fogni, a szerveknek pedig azonnali eredményt kellett felmutatniuk – ez volt az intézményi érdekük is, amely egybeesett az állomány szándékaival. A Nagy József és társai-perben elítéltek többségének volt köze a Corvinhoz és az ottani harcokhoz, ennyiben tehát okkal tekinthető corvinisták elleni pernek. Az eljárás másik összekötő eleme az a november közepétől január elejéig tartó szervezkedés volt, amelynek a Központi Honvéd Kórház adott helyet. Ezzel kapcsolatban szükséges megállapítani, hogy noha a kórházak a megtorlás fontos célpontjai voltak, egyetlen perben sem sikerült bizonyítani, hogy november 4. előtt vagy után fontos bázisai lettek volna a felkelésnek vagy az ellenállásnak. Az „ávó” még 1960-ban is megpróbált nagy pert gyártani a széles körben a „forradalom kórházának” tekintett Péterfy Sándor Utcai Kórház ellen, de eredménytelenül. Alaposabb vizsgálat nélkül tehát – ilyen ebben a témában még nem folyt – nem lehet többet állítani, mint hogy a ránk maradt peres iratok alapján november közepétől a felkelés több résztvevője a Honvéd-kórház más perben elítélt parancsnokának, Radó György orvos ezredesnek a jóváhagyásával szervezkedést kezdeményezett a kórházban az október 23-i célok valóra váltása érdekében. Büntetőjogi szempontból ehhez még azt szükséges hozzátenni, hogy vád tárgyává tett cselekményüktől jóval leleplezésük előtt, tehát önként elálltak, vagyis azt kísérletnek kellett volna minősíteni. Márpedig a büntetést korlátlanul lehetett enyhíteni, sőt mellőzni azzal a tettessel szemben, „aki a cselekmény végrehajtásától önként elállott”. Ezzel szemben a Budapesti Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette népbírósági tanácsa a halálra ítélt vádlottakat egyaránt tettesként találta bűnösnek a népköztársaság [sic!] megdöntésére irányuló bűncselekményben, a terhükre rótt egyéb vádak (gyilkosság, rablás stb.) mellett. A Legfelsőbb Bíróság – Borbély János által vezetett – Népbírósági Tanácsa egyedül Nagy József bűnösségét állapította meg valamely főbenjáró vádban kísérletként: a terhére rótt gyilkosságot változtatta kísérletre, de ítéletét helybenhagyta. Nagy Józsefet, Szabó Lajost, Bárány Jánost és Ivicz Györgyöt 1959. február 18-án, a Kozma utcai börtön udvarán végezték ki.