Foglalkozása a peres iratok szerint: hentessegéd

Házasságon kívüli gyerekként született, nyolcéves koráig a nagyszülei nevelték. Akkor szülei összeházasodtak, és magukhoz vették. Anyja azonban hamarosan meghalt, apja pedig gyermekmenhelyre adta, onnan nevelőszülőkhöz került. Apja többször visszavette magához, de mivel italos állapotban agresszív volt, és bántalmazta a körülötte élőket, Nagy újra meg újra megszökött otthonról. Egyik szökése miatt az aszódi nevelőintézetbe került, ott töltött öt hónapot. A nyolc általános iskolai osztály elvégzése után hentesnek tanult a Sertésvágóhídon, 1952-ben szabadult fel. Egy rövid megszakítással – amikor a Belügyminisztériumban polgári alkalmazottként adminisztratív munkát végzett – őrizetbe vételéig ott dolgozott. Népi táncos volt, szívesen olvasott szépirodalmat. Műveltsége alapján felkelő társai egyetemistának hitték. Nőtlen volt, egyetlen családtagja állt közel hozzá, a nagymamája. A börtönben, anyjának nevezve, számára kért látogatási engedélyt. Október 24-én kora reggel zuglói otthonából munkába indulva csatlakozott a Bosnyák téri rendőrséget ostromlókhoz. Az ott szerzett puskával a Rádióhoz ment, de mire odaért, azt már elfoglalták a felkelők. Másokkal együtt a Corvin közbe jutott, és október 26-ig részt vett a harcokban. Akkor megsebesült, négy napig a Péterfy Sándor Utcai Kórházban kezelték. A fegyverszünet idején visszament a Corvinba, belépett a nemzetőrségbe. A parancsnokság tagja lett, ő látta el igazolvánnyal a környéken harcoló fegyvereseket. A második szovjet támadás hamar szétszórta az egységét. November 5-én megmaradt társaival a Kálvin térnél próbálta folytatni a harcot, de a sokszoros túlerővel szemben még aznap feladták az ellenállást. Hazament, fegyverét is magával vitte. A hónap közepén corvinista társa, Szabó Lajos bevonta a Központi Honvéd Kórházban szerveződő ellenállásba, Nagy hamarosan ott is meghatározó személyiség lett. Több ismerősét és volt harcostársát beszervezte, a társaival fegyvereket gyűjtöttek, röplapokat készítettek és terjesztettek. Az Élünk szerkesztőinek lebukása után kiadták az Újra Élünk című, egyetlen kiadást megélt lapot. 1957 januárjában, mivel belátták a további küzdelem reménytelenségét, a szervezkedés elhalt. Miután Nagyot január végén elbocsátották a munkahelyéről, majd megkapta a katonai behívóját, elhatározta, hogy külföldre szökik. 1957. február elején Szegeden elfogták, de néhány nappal később szabadon engedték. A hónap végén Pécsnél próbálkozott, de február 22-én ismét elfogták. A Pécsi Járásbíróság áprilisban nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte tiltott határátlépés kísérlete címén. A politikai rendőrség már gyűjtötte ellene az információkat, amikor a Pécsi Megyei Bíróság 1957. szeptember 4-én jogerőre emelte a határsértésért kiszabott büntetését. Ötvenhatos cselekményeiért 1957. október 21-én, a Markó utcai börtönben helyezték előzetes letartóztatásba.