| Pálinkás Antal 1956-ban egyetlen, bűnösnek tekinthető cselekményt sem követett el, olyanról tudomása sem volt, ennek következtében az ügyét vizsgálni kezdő katonai elhárítás csak hosszas vívódást követően tudott határozni arról, milyen főbenjáró ügyet konstruáljon az egykor Pallavicininek nevezett őrnagy köré.
Miután a rétsági ezred felső utasításra megalakított forradalmi katonatanácsa Pálinkást választotta elnökévé, az őrnagyot meg lehetett volna vádolni a katonai fegyelem megbontásával, a – katonatanáccsal mindvégig együttműködő – törvényes parancsnok félreállításával, valamint az „ellenforradalmi” szándékkal létrehozott nemzetőrségek felfegyverzésével. Legfőképpen pedig meg lehetett volna vádolni azzal, hogy a katonatanács elnökeként ő volt felelős az ezred november 4-i riadóztatásáért, a Rétságra vezető utak megszállásáért, ami az „ellenforradalom” legsúlyosabb katonai összecsapásához vezethetett volna.
Végül nem a rétsági cselekményeiért vonták eljárás alá, hanem egy annál is valótlanabb vád, Mindszenty József bíboros kiszabadítása miatt. Mindszentyt a forradalom kitörésekor a felsőpetényi Almásy-kastélyban tartották fogva házi őrizetben. Szabadon engedése kezdettől szerepelt a forradalmi követelésekben, ennek teljesítése az október 28-i fordulat után nem jelentett semmilyen veszélyt, vagyis közeljövőben történő bekövetkezése nyilvánvaló volt. Kiszabadítását már 28-tól követelték a helyi és a szomszéd községek lakói, és ezt remélte az államvédelmi őrség is, amely nem kapott sem váltást, sem ellátmányt. Október 29-én délután a bíboros kiszabadítására érkezett az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője, a november 4. után is hivatalban maradó Horváth János, de Mindszenty nem volt hajlandó vele együtt elhagyni a kastélyt. Másnap az őrség szétszéledt, és ugyancsak ekkor találták meg különféle csatornákon keresztül a rétsági páncélosokat, akikről úgy vélték, megoldást hozhatnak a helyzetben. Ebből született meg a Pálinkással szembeni vád, amely szerint ő szabadította ki Mindszentyt, akinek – a peres iratok szerint – nem az arisztokrata származása leplezése céljával felvett Pálinkás néven, hanem Pallaviciniként mutatkozott be.
Az ügy kiemelt fontosságát mutatja, hogy a vádiratot nem az illetékességgel bíró Budapesti Katonai Ügyészség, hanem a Katonai Főügyészség készítette el. A Budapesti Katonai Bíróság 1957. szeptember 16-án a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése vádjával életfogytig tartó börtönre ítélte Pálinkást. Elsősorban a Mindszenty József hercegprímás kiszabadításában játszott szerepe miatt marasztalták el. A bíróság ennek révén igazoltnak látta, hogy a forradalomban összefonódott az arisztokrácia és a klerikális reakció, amelyek célja a régi rend visszaállítása volt. Ráadásul azzal, hogy a bíborosnak katonai kíséretet biztosított, azt a látszatot keltette, hogy a hadsereg átállt a forradalom oldalára. Külön kiemelték, hogy egysége forradalmi katonatanácsának elnöke lett, a bíróság sugalmazása szerint saját maga kezdeményezésére. Származása mellett súlyosító körülményként értékelték, hogy cselekményeit katonatisztként követte el, a kommunisták pedig az ő hatására szorultak ki a rétsági forradalmi bizottságból. Enyhítő körülményként csak kiemelkedő szolgálatát hozták fel, az 1944-es ellenállásban betöltött szerepéről nem ejtettek szót.
A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa november 13-án halálbüntetésre súlyosította az ítéletet. Hat társára egy és tíz év közötti büntetéseket szabtak ki. 1957. december 10-én, a Gyűjtőfogházban végezték ki. |