Perek

Vádlottak: 110 / 1075

1931. 10. 09. Szombathely — 1958. 03. 14. Budapest

Foglalkozása a peres iratok szerint: csillés

Édesapja a kommunista párt gyűrűsi szervezetének megalapítója, majd titkára volt. Bognár az általános iskola befejezése után az erdészetnél kezdett dolgozni, majd tűzoltó lett. 1951-ben belépett a kommunista pártba. 1953-ban behívták katonának, függetlenített ezredpárttitkár lett. 1954-ben megpróbált Jugoszláviába szökni, ezért a katonai bíróság első fokon tizenöt, majd jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte, a pártból is kizárták. 1956. október 27-én szabadult, amikor az elítéltek a felkelők segítségével kitörtek a váci börtönből. Nőtlen volt. Miután Budapestre ért, a Péterfy Sándor Utcai Kórházban bekapcsolódott a sebesültek ellátásába, majd november 4. után az István (akkor Landler Jenő) utca 44. alatti nemzetőregységhez került, a csoport élelmezését intézte. November 9-én, amikor a szovjetek felszámolták az egységet, őt is őrizetbe vették. November 20-án szabadult. Visszament a Péterfybe, majd még az év végén hazautazott szülőfalujába. Büntetésének letöltését nem kellett folytatnia, megkapta a személyi igazolványt. 1957. január elején a tatabányai bányában helyezkedett el. Ott dolgozott, amikor március 16-án illegális határátlépés kísérlete címén őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. A kép forrása: Budapest Főváros Levéltára

A per középpontjában egy forradalom idején szabadult felkelő, Futácsi Endre állítólagos kivégzése állt. Az iratok szerint a második szovjet támadást követő napokban a per másodrendű vádlottja, Bognár Ottó és Futácsi kölcsönösen ávósnak, kémnek mondták egymást. Bognár ezt követően Palotás Józsefnek, a november 4-én az István (akkor Landler Jenő) utca 44. alatt újjáalakult nemzetőregység parancsnokának a beleegyezésével a Városliget sarkára vitte Futácsit, és ott agyonlőtte. Hivatalosan a perben született halálos ítéletek nyomán kivégzett mindkét vádlott ellen tiltott határátlépés kísérlete címén indult büntetőeljárás, Palotást Zalaszentgróton, Bognárt Tatabányán „érték tetten”. A harmadrendű vádlottat, Horváth Sándornét december 4-én a Keleti pályaudvarnál vette őrizetbe egy razzia. Mindhárom vádlottnak tanúvallomást kellett tennie a Tóth Ilona és társai elleni perben. Az ügyet a VII. kerületi felkelők pereként kezdte tárgyalni a Budapesti Fővárosi Bíróság Brandstätterné Tóth Matild vezette tanácsa. Az eljárásban kezdetben nyolc vádlottat állítottak bíróság elé, köztük Angyal Istvánt, Eörsi Istvánt és másokat. A tárgyalást 1957. májusban felfüggesztették, a vádlottak többségét elkülönítették. 1957 októberétől csak Palotás, Bognár és Horváthné ellen folytatódott a per, a perrendtartás szabályaitól eltérően a harmadrendű vádlott, Horváthné kihallgatásával. (Vádlott-társainak így nem volt lehetőségük arra, hogy észrevételezzék a vallomását.) A tárgyaláson Palotás József és Bognár Ottó egyaránt tagadta a fő vádat, Futácsi Endre előre elhatározott kivégzését. Vallomásaikat úgy igazították a hivatalos verzióhoz, hogy saját ártatlanságuk hangoztatása mellett a másikat igyekeztek vádolni. Ezek, valamint Horváth Sándorné mindkettőjüket terhelő vallomásai alapján a bíróság bizonyítottnak tekintette a vádakat. Palotást a terhére rótt vádak alapján első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a népbírósági tanács, a gyilkosság végrehajtásával vádolt Bognárt halálra. Palotás ítélete ellen az ügyészség súlyosításért fellebbezett. A másodfokon eljáró népbírósági tanács az ügyészi indítványnak helyt adva Palotást is halálra ítélte. Miután a tanács egyik halálra ítéltet sem találta kegyelemre méltónak, 1958. március 14-én végrehajtották rajtuk az ítéletet.