Foglalkozása a peres iratok szerint: autó- és villanyszerelő

Apját nem ismerte, anyja egyedül nevelte. Négy gimnáziumi osztály elvégzését követően, 1916-ban önkéntesként bevonult katonának, egészségügyisként szolgálta végig a világháborút. A háború után villanyszerelő képesítést szerzett. 1937-ben munkahelyi balesetet szenvedett, sohasem gyógyult meg teljesen. 1939-ben megnősült, és bár feleségével néhány hónap után szétköltöztek, házastársa csak 1947-ben indította meg a válópert. 1941-ben belépett a nyilaskeresztes pártba, de májusban kizárták. 1944. novemberben ismét belépett, és a VIII. kerületben lett pártszolgálati nyomozó. A Budapesti Népbíróság 1945-ben tíz év fegyházbüntetésre ítélte, amelyet másodfokon hét évre enyhítettek. 1948-ban, 1949-ben és 1950-ben is perújrafelvételt kezdeményezett, de indítványát a (nép)bíróság mindháromszor tárgyalás és vizsgálat nélkül elutasította. Kitöltötte büntetését, 1952-ben súlyos betegen szabadult. 1954-től villamoskalauzként dolgozott. Újra megnősült, gyermeke azonban nem született. Feleségével Nagykátán lakott, de Budapesten is volt egy élettársi kapcsolata. 1956. október végén a rádióban elhangzott felhívás alapján nemzetőrnek jelentkezett a VIII. kerületi kapitányságon, november 1-jén kapott fegyverviselésre is feljogosító igazolványt. Több munkatársa vallotta tanúként, hogy október 30-án látták a Köztársaság tér közelében, amint harcolni hívta az embereket az ávósok ellen, illetve felismerték az elfogott védők megölésekor készült képen. Panczer mindvégig tagadta, hogy aznap ott lett volna a téren. November 3-án hazautazott a feleségéhez Nagykátára. A hónap közepétől onnan járt be dolgozni, és a szesztilalom idején saját készítésű borát és pálinkáját árulta a kollégáinak. December 11-én a negyvennyolc órás sztrájk mellett agitált. Amikor a villamosoknak géppisztolyos karhatalmisták kíséretében el kellett indulniuk, azt kiabálta, hogy ők már rabok. Még aznap őrizetbe vették.